A palesztinok kilőttek kétszáz rakétát, az izraeliek lebombáztak száz célpontot és behívtak negyvenezer tartalékost. Már vagy 25 halottja van a támadásoknak. Bár egyre inkább úgy néz ki, még nincs háború. Még.
Ebből semmi jó nem sülhet ki
Először is, igen jó esély van rá, hogy a palesztin tüntetések teljes felkeléssé fejlődjenek, vagyis kirobbanjon a harmadik intifáda.
Az utolsó nagy palesztin felkelés 2000-ben robbant ki, amikor az akkor még csak ellenzéki vezér Ariel Sharon több száz rohamrendőr kíséretében ellátogatott a jeruzsálemi Templomhegyre, ami a zsidók legszentebb, a muzulmánok harmadik legszentebb helye. Sharon ugyan be se tette a lábát az al-Aksza mecsetbe, és látogatása előtt a palesztin belbiztonsági főnök, Dzsibril Radzsub arról biztosította az izraeli vezetést, hogy a látogatás nem fog zavargásokat provokálni, ám a látogatás mégis zavargásokat provokált.
Az a felkelés öt évig tartott, a becslések szerint összesen 3000 palesztin, 1000 izraeli és 64 külföldi vesztette életét a harcokban.
Még egyszer: azt a felkelést egy szimpla látogatás robbantotta ki, nem egy tinédzser eleven elégetése.
Mindeközben a palesztin és az izraeli társadalom is kettéhasadhat
A palesztin hatóság 2006 óta nemcsak területileg, hanem politikailag is megosztott: Gázában a Hamasz az úr, Ciszjordániában a mérsékeltebb Fatah. A két csoport korábban szóba is alig állt egymással, de pont a békefolyamat megakadása miatt áprilisban megállapodtak egy átmeneti egységkormány létrehozásában, és abban, hogy a két területen egyidőben választásokat tartsanak.
Ennek a közeledésnek vethet véget a válság. A Fatah ciszjordániai hatalmát Izrael támogatja, ezért egyáltalán nem érdekelt a feszültség élezésében – ezért gondolja Aaron Dacid Miller egykori közel-keleti békeközvetítő, hogy valójában most nem is fenyeget újabb palesztin lázadás.
A Hamasznak viszont Izrael megsemmisítése még mindig deklarált célja, ezért a Fatah engedékenysége máris feszültségeket okoz. Ha pedig mégis felkelés lesz a zavargásokból, a szakítás hivatalossá válhat, ami megint hosszú időre ellehetetleníthet bármiféle átfogó békeegyezményt.
Izraelben pedig a bal- és a jobboldal között válhatnak áthidalhatatlanná az ellentétek. Khdeir meggyilkolására az izraeliek többsége is felháborodottan reagált, az izraeli baloldal pedig a megszállás politikáját hibáztatta a történtekért – végülis a meggyilkolt izraeli kamaszok is a megszállt területeken jártak iskolába, és Khdeir is megszállt területen élt. Az izraeli szélsőjobb viszont folyamatosan arabellenes tüntetéseket szervez, ahol százak harsogják a “halál az arabokra” jelszót.
Mindezt akkor, amikor amúgy is történelmi léptékű változások zajlanak a Közel-Keleten
Júniusban az izraeli történéseket elhomályosította az ISIS iraki előretörése. A szélsőséges szunnita terrorcsoport térnyerése egészen érdekes helyzetet teremtett, olyat, amiben az egymást gyűlölő Izrael és Irán közös ellenséget talált.
Bár Izrael már akkor is óva intette legfőbb szövetségesét, az Egyesült Államokat attól, hogy az ISIS visszaszorítása érdekében bármilyen engedményt tegyen Iránnak, a helyzet most még bonyolultabbá vált: a Hamaszt, bár alapvetően szunniták a tagjai, Irán támogatja.
Arról nem is beszélve, hogy az irániak proxyhadseregeként működő libanoni Hezbollah ritkán marad ki a palesztin-izraeli konfliktusokból. Vagyis az a sajátos helyzet, amiből akár valami jó is kisülhetett volna, egyre valószínűbben totális káosszá, egy klasszikus közel-keleti mindenki mindenki ellen konfliktussá alakulhat át.
Hosszú, forró nyár jön.
Forrás: 444.hu
