Schulteisz Babuka áll strandlabdájával, mellette nagypapája és édesanyja. Levéltárunkban csak néhány fényképalbumot őrzünk róla, melyek alapján szépen kirajzolódik életének első hat éve.
A 78 éve, 1936 június 18-án készült fényképen a vitorlás hajók előtt a tenger vizében Schulteisz Babuka áll strandlabdájával, mellette nagypapája és édesanyja. Levéltárunkban csak néhány fényképalbumot őrzünk róla, melyek alapján szépen kirajzolódik életének első hat éve. Öt albumban sorakoznak a fényképek, melyek alapján megismerhetjük egy középosztálybeli zsidó kislány felcseperedésének képeit.
Ezek a képek már nem csak beállított műtermi felvételek; az amatőr-fotós apuka lekattintott szinte mindent, ami Babuka életében jelentős volt, majd szépen albumokba rendezték, és feliratokkal látták el – hogy a kései utókor is tudhassa, hogy mikor, milyen alkalomból készültek a képek.
Babuka 1930. február 25-én született a Park Szanatóriumban, majd a Naphegy utcában, csipkés baldachinos bölcsőben volt kisbaba. Egyéves volt, amikor átköltöztek egy modern gellérthegyi villába, ahol Babuka a fotók szerint reggelenként a napfényes teraszon tornázott. Nagyszüleivel, Spitzer nagypapával járt a Nemzeti Múzeumban, sokat sétáltak a budai hegyekben, télen a városligeti műjégpályán tanult korcsolyázni. A fehér bútorokkal berendezett kislányszobája tele volt játékokkal, négerbabájával külön szép portré is készült róla. Kiskorában volt nevelőnője is, de járt Török Ruth óvodájába is, ahol a korszak legmodernebb nevelési elvei szerint ruhátlanul tornáztak, fiúk-lányok együtt. Születésnapi zsúrjaira sok barátot elhívott, és hatalmas porcukros kuglófok és habos kakaó mellett ünnepeltek. Nyaranta a horvát tengerparton nyaraltak a nagyszülőkkel – a crkvenicai szállodában külön gyerekbálokat is rendeztek a szüleikkel ott nyaraló gyerekeknek.
Az albumok utolsó képén a bubifrizurás Babuka búcsúzik a tengertől, a nyártól, és ősszel már iskolába készült.
További képek Babukáról:
A Schulteisz család „Gyermekünk” albumaiból válogatás látható levéltárunk honlapján is.