Tíz zsidó találmány, amely megváltoztatta a világot – íme a harmadik kettő

Zsidó feltalálók, orvosok, közgazdászok és tudósok a kreatív gondolkodásnak és szorgalomnak köszönhetően sok területén otthagyták a kézjegyüket. Sorozatunk harmadik részében a tömeg-energia ekvivalenciáról, valamint a kolera és a pestis elleni oltás feltalálásáról lesz szó.

A tömeg-energia ekvivalencia

A tömeg-energia ekvivalencia – amelynek talán jobban ismert a képlete: E = mc² – szerint a test nyugalmi energiája (E) megegyezik a tömeg (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával. Ez a megállapítás vezetett el többek között az atombomba megalkotásához.

Az elmélet természetesen Einsteintől származik! Ugyan nem ő volt az első, aki kapcsolatot létesített a tömeg és az energia között, ám ő volt az, aki elsőként fogta fel a tömegenergia egyenletet a tér és az idő relativisztikus szimmetriájából fakadó alapelvként.

A kolera és a pestis elleni oltás

Kolera és bubópestis pusztított Közép-Ázsiában és Indiában a 19. század közepén. A nemzetközi kereskedelemnek köszönhetően a járvány eljutott Európába és az Egyesült Államokba is 1827-ben. A kolera a 19. század egyik legelterjedtebb és legpusztítóbb betegsége volt, több tízmillió embert szedett áldozatul. A bubópestist először a 6. században fedezték fel, és feketehalál néven vált ismertté, a középkorban ugyanis elárasztotta Európát és a történelem egyik legpusztítóbb betegségeként tartották számon. A 19. században még mindig nem volt védőoltás erre a betegségre, amely időről-időre felütötte a fejét Indiától Hawaii-ig. Habár a bubópestis még ma is létezik, jelentősen visszaszorult, ám a kolera továbbra is szedi milliós emberáldozatait.

Az 1300-as években sokszor a zsidókat okolták a feketehalál kitöréséért. A 19. században egy zsidó bakterológus, Waldemar Haffkine elsőként kezdett védőoltást kifejleszteni a kolera és a bubó-pestis ellen. A saját életét kockáztatva önmagán próbálta ki mind a két védőoltást, és Indiába költözött, hogy a betegség kitörésének forrásaihoz is közel legyen. Munkásságáért a brit sebész, Sir Joseph Lister az emberiség megmentőjének nevezte Haffkine-t, és lovaggá ütötte 1897-ben.

Haffkine és speciális flaskája, amelyet a pestis elleni szérum feltalálása során fejlesztett ki

Az első két találmány

A második két találmány

Forrás: jspace.com

Kapcsolódó cikkek

A magyar zsidó, aki feltalálta a Zeppelint

2016.12.07.8 év ago
Nem sokon múlt, hogy a merev szerkezetű, kormányozható léghajókat nem Schwarz-léghajónak nevezik. A ma Zeppelin néven ismert léghajókat ugyanis eredetileg egy magyar zsidó fakereskedő, a 166 évvel ezelőtt született Schwarz Dávid találta fel.

Tíz zsidó találmány, amely megváltoztatta a világot – íme a második kettő

2014.06.03.10 év ago
Zsidó feltalálók, orvosok, közgazdászok és tudósok a kreatív gondolkodásnak és szorgalomnak köszönhetően sok területén otthagyták a kézjegyüket. Sorozatunk másdik részében a géntechnológia, valamint a rozsdamentes acél feltalálásáról lesz szó.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »