Izrael tizenként törzséből egy-egy küldöttet bíznak meg azzal a feladattal, hogy kutassák fel az Ígéret Földjét. Ám a tizenkét küldöttből tíz azt mondja, hogy “Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál”, az egyik azt mondja a föld jó, de mégis lebeszéli a közösséget arról hogy küzdjenek meg érte. A rossz hírek hallatára a demoralizált tömegben kitör a pánik, az emberek zúgolódnak és hitetlenkednek, mondják, hogy semmi esélyük és hogy jobb lett volna, ha Egyiptomban maradnak rabszolgának. Gyülekeznek, hogy arról döntsenek, ki fogja őket visszavezetni Egyiptomba, a rabszolgaságba. Innentől már a félelem, a harag és a bosszúság mérgezi a légkört.
Jehoshuah és Kaleb viszont egy óriási szőllőfürttel térnek vissza az Ígéret Földjéről, hogy megmutassák Izrael fiainak, milyen termékeny a föld. A megdühödött tömeg viszont nem akar hinni nekik, éppen arra készül, hogy megkövezzék őket, amikor a gyülekezett sátrában megjelenik az úrnak dicsősége mindenki szeme láttára, és megbünteti azokat, akik demoralizálták az embereket. A kételkedők soha nem fognak belépni a szentföldre, az atyák álnokságainak következményeit még a harmadik és a negyedik nemzedék is ízlelni fogja.
Soha nem fognak belépni a szentföldre.
Igen kemény büntetés ez, főleg azért, mert több generaáión át öröklődik.
Ezen a ponton robban ki a zsidó világban az óriási vita a bűn örökléséről, és egyszerre szólal meg bennem az igazságérzetem – tiltakozik az igazságtalanság ellen!
De valóban igazságtalan ez?
Mózes és Izrael fiainak története legtöbbször a közösségben felmerülő nehézségekre hívja fel a figyelmet. Itt is ez történik.
A közösség mechanizmusa és dinamikája érzékeny a demoralizáló retorikára, úgymond labilis, ha a közösség elveszíti a célt szem elől, és nincs többé semmi, ami azt összefogná. A hibák általában végzetesek, nehéz vagy lehetetlen őket kijavítani. A közösségnek viszont mindenki része, annak bukása tehát mindenki bukásának tekinthető.
Nagyon fontosnak tartom ezt a tanítást a mi korunk számára, hiszen a mai világban inkább az individualizmus érvényesül és a közösségeknek egyre nehezebb megmaradniuk.
Érdemes szemügyre venni saját közösségeinket, a legnagyobbtól a legkisebbekig. Egy ilyen közösség például az ország, amelyben élünk, vagy a család, amelyben felnőttünk. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy lehetséges-e az, hogy esetleg mi is bizonyos dolgokban inkább a rosszat látjuk? És mi lenne, ha ez nem így lenne? Fel tudjuk ismerni a realizmus és a demoralizáló, demotiváló beszéd között húzódó határt?
Mikor bátorítottunk utoljára valakit és bennünket ki bátorít?
Hogyan tudjuk megőrizni a bátorságunkat és hitünket minden jóban?
Hogyan látjuk meg az életben a lehetőségeket és nem a buktatókat? Az emberekben a jót és nem a rosszat!
Shabbat Shalom!
Nina Simone: Eretz Zavat Chalav U’dvash
eretzzavatchalavudvash #ninasimone “Eretz Zavat Chalav U’dvash” performed by @NinaSimoneMusic Recording session: Studio, November 25, 1962 in NYC
