Nemsokára Fun Run – közösségi zsidó futóverseny

Futva, loholva, andalogva, kézen fogva vagy akár babakocsit tolva is indulhatsz a Fun Run-on június 8-án, 10 órakor! Most nem a percek, sőt nem is a megtett kilométerek számítanak, hanem az, hogy részvételeddel egy általad választott zsidó szervezet jótékony célját támogatod!

Azért eláruljuk, hogy milyen hosszúak is azok a kilométerek, amikért akár medált is lehet kapi:

10 órától: az 5 és 10 km hosszú futóverseny veszi kezdetét!
12 órától: pedig 1 km lefutásáig meg se állj!

Az 1 kilométeres futóversenyt Őexcellenciája Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete indítja el.

Nevezésedet a honlapunkon való regisztrációval adhatod le: http://bit.ly/FunRun_regisztracio

De még el kell, hogy mondjuk…A jótékonysági futóversenyen nem az a cél, hogy megizzasszunk a nyári napon – az az eredmény 🙂 – hanem az, hogy egyszerűen jól érezd magad velünk.

Ezért remek programokkal készülünk az egész család számára:

Sport bemutatók
Tombola – mellyel az Up by El Al jóvoltából repjegyet nyerhetsz Izraelbe! De lehet nyerni még vacsorát is, illetve bérleteket a Holmes Place-be…;)

Gyerekeknek külön:

Arcfestés
Lufihajtogatás
Kézműves sarok
Zenés csapatjátékok
Zsákban futás
Kenguru labda sorverseny
Olimpiai célba dobás

Gyere, fuss velünk, értünk, és érezd jól magad a Fun Run-on 2014-ben is!

Sőt a futóverseny után látogass el a Judafest Utcafesztiválra is! Nagyon megéri! 🙂

Nevezési díjaddal az alább felsorolt szervezeteket támogathatod: http://bit.ly/oket_tamogasd

Bálint Ház
Benjámin Óvoda
Bét Sálom Zsinagóga – קהילת בית שלום
Egységes Magyarország Izraelita Hitközség
Izraeli Kulturális Intézet / Israeli Cultural Institute
Lauder Javne Iskola
Maccabi Vac Hungary
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
Memento70
Rogers Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola

Nevezési díjak:

2014. június 2-ig:

1700 Ft/fő
3 fős család: 4.200 Ft
4 fős család: 5.000 Ft
5 fős család: 5.800 Ft
6 fős család: 6.600 Ft

További infó és REGISZTRÁCIÓ a honlapon: http://www.funrun.hu/

Ha kérdésed van, írj nekünk privát üzenetet a Facebook oldalunkon: www.facebook.com/funrun.hu, vagy küldj e-mailt a [email protected] e-mail címre.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »