A bibliai zsidók nem ismernék fel a mai Sávuotot. A ma élő zsidók nem tudnának mit kezdeni a bibliai Sávuottal. A zsidó vallásjogban történt gyökeres változások nem a zsidóság halálát jelentik, hanem éppen a túlélés kulcsát.
Amikor bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Örökkévaló ad neked örökségül, birtokba veszed azt, és letelepszel rajta, akkor vedd a föld termésének a legjavát, amelyet behordasz földedről, melyet Istened, az Örökkévaló ad neked; tedd egy kosárba, és menj el arra a helyre, amelyet kiválaszt Istened, az Örökkévaló, hogy ott lakjék az ő neve. Menj el a paphoz, aki abban az időben szolgálatban lesz, és ezt mondd neki: Vallást teszek ma az Örökkévaló Isten előtt, hogy bejöttem arra a földre, amelyet esküvel ígért az Örökkévaló atyáinknak, hogy nekünk adja. A pap vegye el kezedből a kosarat, és tegye le Istenednek, az Örökkévalónak oltára elé. Te pedig ezt mondd Istenednek, az Örökkévalónak a színe előtt: Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott. Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény rabszolgamunkát végeztettek velünk. Akkor az Örökkévalóhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk segítségért, az Örökkévaló pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. És kihozott bennünket az Örökkévaló Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között. Azután behozott bennünket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. Azért hoztam most ide a föld termésének a legjavát, amelyet te adtál nekem, Örökkévaló! Így tedd azt oda Istenednek, az Örökkévalónak színe elé, és borulj le Istenednek, az Örökkévalónak színe előtt. (Dvárim / Mózes ötödik könyve 26:1 – 10)
A bibliai zsidók nem ismernék fel a mai Sávuotot. Ősatyáink számára Sávuot egy mezőgazdasági ünnep volt: az év első termését elhozták a Szentélybe és áldozatot mutattak be belőle, mielőtt elkezdték volna az új termés gyümölcsét fogyasztani.
A ma élő zsidók nem tudnának mit kezdeni a bibliai Sávuottal. Manapság már nem mutatunk be áldozatokat – sem a mindennapi állatáldozatokat, sem az első termés áldozatát Sávuotkor. A modern korban azzal ünnepeljük Sávuotot, hogy egész éjjel tanulunk és hajnalban imádkozunk, sajttortát és túrós blincseszt (palacsintát) eszünk. A Tóraadást ünnepeljük és az aranyborjú bűnére emlékezünk.
Hogyan lehetséges az, hogy egy ünnep ekkora változásokon menjen át? Egyrészt a zsidók rá voltak kényszerítve a változásra: 70-ben a rómaiak lerombolták a Második Szentélyt és innentől kezdve a zsidók nem tudtak a hagyománynak megfelelő áldozatokat bemutatni. Azonban a változás már korábban elkezdődött. A Második Szentély utolsó évtizedeiben a zsidó népen belül komoly hatalmi harcok dúltak különböző csoportok között, amelyek erősen megosztották az embereket. Az addigi vezető szerepben lévő csoportba, a kohénokhoz (papokhoz) csak születés alapján lehetett tartozni, kohén csak az a fiú lehet, aki zsidó anyától és kohén apától származott. Az áldozatok bemutatása és a Szentély körüli teendők elsősorban a kohénok kezében voltak, és mivel a Szentély idejében ez volt a legfőbb zsidó vallási szertartás, ezért a kohénok születési arisztokráciája megdönthetetlennek tűnt.
A polgári időszámítás kezdetén azonban nagy társadalmi változások alakították át a politikai erőviszonyokat. A kohénok vezető szerepe megkérdőjeleződött, és új csoportok követeltek maguknak hatalmat: a rabbik csoportja (akik talán azonosak a keresztény szóhasználatban farizeusokként ismert csoporttal), a korai keresztények, a Holt-tengeri szekta (talán az esszénusok).
Mára már világos, hogy kik nyerték meg a zsidó belharcot: a rabbik csoportjából alakult az általunk ismert zsidóság. Miért tudtak ők győzedelmeskedni? A rabbik csoportja volt az, amely elkezdte az ünnepek „újraértelmezését”. Az első termésekből bemutatott áldozat elsősorban a kohénok számára volt jelentőségteljes. Ám a zsidók egyre inkább városokban éltek, és egyre jobban megjelent az igény arra, hogy a számukra is fontos szertartások jelen legyenek a vallási életben. Először a Jubileumok könyvében jelenik meg a Sávuot a Tóraadás ünnepeként (valószínűleg a polgári I.e. 100-200 körül). Az ünnepek „városi környezetre szabása” tehát már akkor elkezdődött, amikor a Szentély még állt.
A Szentély pusztulása szinte elképzelhetetlen tragédia volt vallási szempontból. Az addigi szinte kizárólagos vallási szertartások – az áldozatok bemutatása – egyik napról a másikra megszűntek. Ezután a kohénok gyorsan vesztettek a vezető szerepükből, és a rabbik vették át a zsidó nép vezetését.
A zsidóság túlélése többek között annak köszönhető, hogy a rabbik csoportja már korábban elkezdte „felkészíteni” a zsidóságot egy „Szentély-nélküli” létre és így a tragédia pillanatában könnyebben tudtak alkalmazkodni. Így lett a pészáchi áldozat elfogyasztásából széder-este, az első termések bemutatásából a Tóraadás ünnepe, a napi áldozatokból napi imák és így tovább.
Tragédiák, társadalmi változások és átalakulások már a kezdetektől fogva fenyegették a zsidóság túlélését. Ha egy teljesen más szokásrendszerre több évezreddel későbbről visszanézünk és még mindig a „sajátunknak” érezzük, akkor az azt bizonyítja, hogy a hálákhában (zsidó vallásjogban) történt gyökeres változások nem a zsidóság halálát jelentik, hanem éppen a túlélés kulcsát.
Manapság már elképzelhetetlen lenne, hogy egy olyan vallás elterjedjen és túléljen New Yorktól Kínáig, a világ minden táján, amelynek alapvető vallási szertartása az állatáldozatok bemutatása a jeruzsálemi Szentélyben. A Szentély pusztulása, ami őseink számára katasztrófa volt, biztosította, hogy a 21. században is éljenek zsidók.