Klein Dávid visszafordult a csúcs előtt 150 méterrel

Nem sikerült Klein Dávid első csúcstámadása a Mount Everesten, a hegymászó 8700 méteren, mintegy 150 méterrel a cél előtt visszafordult, magyar idő szerint szombaton hajnalban.

Klein Dávid

A SPAR Everest Expedíció tájékoztatása szerint azért döntött így, mert kifutott az időből, vagyis ha folytatta volna a mászást, nem biztos, hogy lett volna ereje utána visszatérni.

Klein Dávid, aki oxigénpalack nélkül akar feljutni a világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsára, és mászótársa, Ang Mingma serpa több mint 10 órás mászást követően, helyi idő szerint reggel 7-8 óra között fordultak vissza. Azért döntöttek így, hogy épségben, kockázatok vállalása nélkül le tudjanak jönni a hegyről – ismerteti az expedíció honlapja, amely szerint a mászók „a halálzónában nem tudták tartani a szükséges tempót, az utolsó néhány száz méter rendkívül nehéznek bizonyult az erősödő szélben, a mínusz 20 fokban és a ritka légkörben oxigénpalack nélkül”.

Céljuk most az, hogy biztonságosan visszaereszkedjenek a 6400 méteren fekvő előretolt alaptáborig, majd lejjebb.
Klein Dávid korábban elmondta: ha elsőre nem sikerül felérnie, még egyszer fog próbálkozni, amennyiben fizikai állapota és a időjárási viszonyok is engedik. Az ehhez szükséges stratégiát, logisztikai hátteret kiépítette, és – a jelenlegi meteorológiai prognózisok szerint – június elején ismét nyílik egy úgynevezett időjárási ablak, ami lehetővé tesz egy esetleges újabb csúcstámadást.

Forrás: MTI

Még több Kibic

Klein Dávid elindult a csúcstámadásra

2014.05.20.11 év ago
A tervezettnél két nappal korábban, akár május 25-én feljuthat oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb hegyére Klein Dávid, ugyanis a legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint, ha nem is ideális, de a körülményekhez képest jó időjárás várható a hétvégén a Csomolungmánál. Ha feljut a csúcsra, Klein lesz az első hazai hegymászó, akinek sikerülni fog a kimagasló teljesítmény.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »