A zsidók folyamatosan nyafognak. Az élet számukra Egyiptomban „könnyebb” volt, hiszen ott semmiért sem kellett felelősséget vállalniuk. (Bámidbár / Számok könyve 1:1 – 4:20)
Mózes negyedik könyvének első hetiszakaszában az Örökkévaló megparancsolja Mózesnek, hogy végezzen népszámlálást a törzsek között, majd a Tóra felsorolja a törzsfők neveit. Ezután megismerhetjük a különböző törzsek elhelyezkedését a táboron belül. Végül pedig megszámolják a leviták törzseit is és megismerjük a különböző levita törzsek szentélybeli teendőit.
Bámidbár, ami a hetiszakasz és Mózes negyedik könyvének héber neve, azt jelenti: „a sivatagban”. Ez elég pontos leírása ennek a könyvnek, amely a zsidók negyvenéves sivatagi vándorlását meséli el. A negyven év mindenképp hosszú időnek tűnik, de főleg ha az ember megnézi a Google maps-en, hogy ez egy négynapos gyalogút…
A Tóra szerint a zsidók hitetlensége miatt nem léphettek be az Ígéret földjére, és ezért kellett negyven évig keringeniük a sivatagban. (Véletlenül ugyanis elég nehéz ennyire eltévedni.) Valójában nem csak ez volt az indok, mint ahogy az sem véletlen, hogy Mózes volt az, aki szabadságba tudta vezetni a népet. Mózes ugyanis nem a zsidók között nőtt fel.
Az egész történet egy kicsit nehezen érthető: vajon honnan tudta Mózes, hogy ő zsidó? Honnan ismerte a zsidó szokásokat vagy tudott egyáltalán héberül? Miért volt érzékeny a zsidók szokásaira? … A hagyomány erre úgy válaszol, hogy szülőanyja, Jochebed szoptatta Mózest három éves koráig, és ő az anyatejjel szívta magába a zsidóságot.
Csecsemőkora után Mózes a Fáraó palotájában, királyfiként nőtt fel. Sosem ismerte a rabszolgaságot (valószínűleg soha nem dolgozott egy napot sem, amíg el nem űzték a palotából). Nem tanulta a szabadságot, ez magától értetődő volt a számára, soha nem is ismert másmilyen életet. Ideális jelölt volt, hogy a Fáraóval a zsidó nép sorsáról tárgyaljon: beszélt „egyiptomiul”, ismerte a palota szokásait és a korabeli etikettet. Mózes a későbbiekben is az a személy maradt, aki „kifelé” képviselte a zsidó népet: az Örökkévalónak is ő lett a tárgyalópartnere.
Érdekes módon Mózes számára éppen az volt a legnagyobb kihívás, hogy a zsidókkal elfogadtassa magát. Hiszen számukra egy egyiptomi királyfi volt és semmi okuk nem volt megbízni benne. Az Örökkévaló éppen ezért küldte mellé Áront, a bátyját és Mirjámot, a nővérét, akik viszont jól megértették magukat a zsidókkal és képesek voltak motiválni a népet (ami leginkább azt jelentette, hogy többé-kevésbé rá tudták venni a makacs zsidókat, hogy azt csinálják, amit Mózesen keresztül az Örökkévaló megparancsolt.)
A rabszolgaságba született és onnan menekülő zsidók számára azonban a sivatag szabadsága nehezen megtanulható fogalom volt. Minden egyes kihívásnál vissza akartak fordulni Egyiptomba. Rögtön a kivonulás után: Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat?! Mert jobb nekünk, ha az egyiptomiakat szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg! (Semot 14:11-12). Közvetlenül a Vörös-tengeren való átkelés után: Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak haltunk volna meg az Örökkévaló kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok? (Semot 16:3) Majd később: Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül. (Bámidbár 11:4-6)
Azt hinné az ember, hogy amikor az Örökkévaló minden nap csodával gondoskodik a népéről – a tíz csapással, a Vörös-tenger szétválasztásával, a Szináj-hegyi megjelenéssel, a zsidókat vezető füst- és tűzoszloppal, minden nap az égből hulló mannával -, akkor a nép boldog lesz, hiszen megkapták az áhított szabadságot! Azonban a zsidók folyamatosan nyafognak. Az élet számukra Egyiptomban „könnyebb” volt, mert ott nem kellett semmiért felelősséget vállalniuk,nem kellett döntéseket hozniuk, az életük az előre kiszabott rabszolga élet medrében folyt. Az a nép, amely rabszolgaként gondolkozott, nem volt alkalmas arra, hogy meghódítsa és megalapítsa a saját, szabad országát.
Éppen ezért a nagy politikai változásra egy generációt várni kellett. Egy olyan generáció volt csak képes meghódítani az Ígéret földjét, amely ugyan a sivatagban, de már szabadnak született és szabadságban nőtt fel. Mindezt egy olyan vezetővel, aki szintén szabad emberként gondolkozott – hiszen a rabszolgalétet sosem ismerte.
Ez minden nagy politikai változásra igaz: az igazi új korszak akkor tud elkezdődni, amikor már nem a régi rendszerben szocializálódott emberek vezetik a népet.
