Joshua Sobol világhírű Ghetto című darabjával vendégjátékra érkezik a tel-avivi Cameri Színház Budapestre: az Omri Nitzan rendezte előadást május 27-én és 28-án a Vígszínházban láthatja a közönség a Holokauszt-emlékév keretében.
A darab héber nyelven, magyar felirattal látható majd, és a vilniusi gettóban játszódik, ahol 1941-ben megalakult egy kis színház. A színmű igaz történeten alapul, azt mutatja be, hogy a gettó lakói a legrettenetesebb időkben is megőrizték méltóságukat, színházat, pezsgő kulturális életet hoztak létre, így próbálva szembeszállni az embertelenséggel.
Omri Nitzan, a Cameri Színház főrendezője 2010-ben bemutatott előadásáról elmondta: a darab a holokausztról szól ugyan, de nem a halálról, hanem az életről beszél, mégpedig nagyon szenvedélyes módon. A mű egyfajta allegória, a színház, a művészetek, a szabadság, az emberi szellem, az emberség mellett tesz hitet.
Eszenyi Enikő, a Ghettót különleges műnek nevezte, amelyet már korábban több alkalommal is bemutattak Magyarországon: a budapesti Madách Színházban, Debrecenben, Kecskeméten és Pécsen is.
Marton László, a Vígszínház főrendezője kiemelte, hogy a vendégjáték művészi értékek összegzése. Felidézte, hogy a darabot 1984-ben mutatta be a haifai színház, és rögtön felkeltette a színházi világ érdeklődését, nem sokkal később Peter Zadek legendás előadást rendezett Berlinben, ezt követően számos helyen műsorra tűzték a művet, több mint 60 bemutatója volt azóta világszerte.
Ilan Mor izraeli nagykövet az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Vígszínház és az izraeli Cameri Színház évek óta jó kapcsolatokat ápol, a követség is évek óta együttműködik a budapesti színházzal, ezért egyértelmű volt, hogy az előadást itt játsszák.
A nagykövet hozzátette, hogy a 27-i előadásra 500 diákot is meghívtak, mert fontos számukra, hogy a fiatal generáció is megismerje a történetet, átérezze a tolerancia, a nyitottság jelentőségét, és azt, hogy mindenki a maga erejéből küzdjön a kirekesztés, a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen. Hangsúlyozta, hogy a múlt hibáiból tanulni kell, mert ha ez nem történik meg, nem állhat előttünk egy szebb, jobb jövő.
Joshua Sobol színműve az NKA, a Fővárosi Önkormányzat és az izraeli külügyminisztérium támogatásával érkezik Magyarországra. A Vígszínház társulata ugyanebben az időben kolozsvári vendégjátékon vesz részt az izraeli Hanoch Levin Átutazók című darabjával, amely pozsonyi vendégjátékra is utazik júniusban.
Forrás: mti.hu