Az ’50-es években született, és 7 éves koráig azt sem tudta, mi az, hogy zsidó. A ’80-as évek második felében találkozott több reform zsidó angol fiatallal, és megváltozott az élete. A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vezetőjével, Kelemen Katalin rabbival beszélgettünk.
Hogyan találkozott a progresszív zsidó szellemiséggel, amelynek hatására nemcsak vallásos zsidóvá, hanem rabbivá is vált?
Kelemen Katalin: Igazi reveláció volt a számomra, amikor a ’80-as évek második felében angol reform zsidó fiatalokat ismertem meg. A hagyományos zsidó kommentátorok, mint Ibn Ezra és Rashi mellett ők olvastak Martin Bubert vagy akár Franz Kafkát is. Tetszett az is, hogy a zsidó kiválasztottsággal kapcsolatban megváltoztatták egy fontos ima szövegét, amely így a szétválasztás helyett arra teszi a hangsúlyt, hogy a zsidóság missziója az etikus világrend megvalósulásában való aktív közreműködés.
Mit gondol az egyenlőségről?
KK: Az egaliter gondolat nagyon fontos a számomra, a reform közösségekben legalább annyi tálitos, kipás női rabbit láttam, mint férfit. És ez bátorságot adott, hogy nőként rabbivá váljak. Tabuktól mentes, gondolatilag szabad légkörben tanultam a zsidóságot, ezen kívül mindig is vágytam arra, hogy hiteles rítusokon keresztül kötődjek a saját népemhez, és ezt a szocialista állami ünnepekben nem találtam meg. Én úgy látom, a zsidó vallás olyan szellemi világ, amely minden pillanatban, minden generációban megszólít, amelyben fontos az aktualitás és a személyes kötődés.
Hogyan született a Szim Salom közössége?
KK: A Leo Baeck College-ben tanultam, amely akkor még az egyetlen reform rabbiképző volt Európában, és ’92 októberében megalakítottuk a Szim Salom Progresszív Zsidó Közösséget. Közös tanulással kezdtük a belső falainkat döntögetni, amelyek addig elzártak minket az imák, a vallásosság világától. Ebben a folyamatban érett meg az a gondolat, hogy a Szim Salom közösségnek szüksége van rabbira, én szeretném vállalni ezt a feladatot.
Vagyis ez nem egy konkrét cél volt, hanem közösségi igény?
KK: Tulajdonképpen igen. Bölcsész múltamból a nyelvek, a szöveg-elemzés szeretete és a tanítás szenvedélye késztettek e feladat vállalására, továbbá a családomból hozott közösségi értékek és ifjúsági közösségekben végzett vezetői munkám. Erősen vágytam arra, hogy tabumentes, spirituális zsidó közegben – másokkal együtt és a hozzám hasonló helyzetben levőket segítve – tudjam feldolgozni a Soá-traumát és felépíteni egy örömteli vallásos zsidó létet. Ilyen közösség nem létezett akkor, meg kellett teremteni. Itt természetes módon éljük meg a zsidóság összes színét, nem gondolva azt, hogy jobbak vagy rosszabbak vagyunk, mint mások. Így sikerül fokozatosan kinőnünk az áldozat-szerepből.
Mi volt a rabbivá válás útja?
KK: A József körúti rabbiképzőbe nem vesznek fel nőket, ezért el kellett mennem a londoni Leo Baeck rabbiképzőbe azzal a céllal, hogy a Szim Salom rabbijává váljak.
Hogy fogadta a hazai zsidóság egy női rabbi jelenlétét?
KK: Úgy csináltak, mintha a Marsról jöttem volna. Furcsa volt belecsöppenni abba a teljes értetlenségbe, amiről persze elvileg tudtam. Nagy volt az ellenállás, jelentkeztünk a Mazsihiszbe, de tudomást sem vettek rólunk. Később az állam elismerte önálló egyházként a Szim Salomot, de ez sajnos tavaly megváltozott.
A kormány 2013-as egyháztörvénye szerint a Szim Salom nem számít kisegyháznak.
KK: A jelenlegi törvény minden valós indok nélkül megkérdőjelezi egyházi működésünket, és anyagilag is teljesen ellehetetleníti létezésünket. Más kisegyházakkal együtt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk jogorvoslatért. (Április elején Strasbourg megállapította, hogy a magyar egyháztörvény sérti a kisegyházak jogait – C.D.) Ma az lenne a legfontosabb, hogy visszakapjuk a saját egyházi státuszunkat, ennek elérésében várunk segítséget jelenleg a Mazsihisztől is.
Hogyan jelenik meg az egyenlőség a közösség mindennapi életében?
KK: A nők és a férfiak egyenlő jogokat élveznek a vallási élet minden területén. A bát micvák ugyanúgy olvasnak tórát, mondanak drósét, imádkozhatnak tálitban és vezethetik az istentisztelet egy részét, mint a bár micvák. Ez nyilvánvaló különbséget jelent az ortodox és neológ hitélethez képest, amely kizárja a nőket ezekből a micvákból.
Mennyiben van jelen a közösségi vezető szerepében a nőiség?
KK: Számít, hogy nő vagyok, mondhatnánk, nem az apja, hanem az anyja vagyok a közösségemnek. Nőként teszem a dolgomat lelkipásztorként, a közösség spirituális vezetőjeként. Személyesség, empátia, női kreativitás, intuíció – fontos értékek ezek nálunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Szim Salom egy női közösség lenne.
A működésem első néhány évében nagy dilemma előtt álltam, hogy harcoljak-e az elismertetésemért. Rájöttem, hogy a harc elszívja az energiámat a saját közösségünk építésétől, ezért amellett, hogy továbbra is nyitott vagyok a párbeszédre, nem törődöm azzal, elismer-e a zsidó közösség többi irányzata. Az a célom, hogy megvalósítsak egy olyasfajta zsidóságot, amelyben mélyen hiszek, és amely szerintem hiteles választ ad a mai ember életét érintő alapvető kérdésekre.
