Az idő relatív

A modernkori rabszolgaság semmiben sem különbözik a régitől, kivéve egy dolgot. Az időt. Lét-és anyagi bizonytalanságunk és ezáltal kiszolgáltatott állapotunk meghatározhatatlan ideig tart, a kilátástalanság súlyosbítja terheinket.

Hetiszakaszunk Behár, amellett hogy a Smita (azaz a hetedik) év és a Jobel (7×7 Smita év után következő, tehát az 50. év) törvényeit körvonalazza, szociális törvényeivel tűnik ki. Az intézményes segítségnek megvannak a maga törvényei, amelyek az idegent, az árvát és az özvegyet segítik. Nem szabad megvárni, amíg testvérünk koldusbotra jut, hanem konstruktívan, időben kell őt támogatnunk, még mielőtt a csőd véglegessé és visszafordíthatatlanná válik.

Kisgyerekként az idő végtelen folyamában tobzódtunk, nem mérve fel jelentőségét és életünkre gyakorolt hatását és éppen ezért az idő nem uralkodott rajtunk. Ahogy lassan felnőtté válunk, úgy hatalmasodik el rajtunk a rettegés az időtől való függés miatt. Felgyorsul az élet körülöttünk, észre sem vesszük, már megint Sabat van. Lélegzetért kapkodva, pánikolva konstatáljuk, hogy mennyi mindent hanyagoltunk el a hét folyamán arra hivatkozva, hogy még ráérünk, rengeteg időnk van. Eljön a péntek este és nem tudjuk élvezni, mert a fáradság az utolsó csepp energiánkat is kifacsarja. Az idő rabszolgáivá válunk akaratunk ellenére.

A zsidóságban mindennek elrendelt ideje van, ehhez hozzátartozik a hetedik év pihenője, mely nem csak a földre, a növényekre, az állatokra, hanem az emberre is vonatkozik.

A hetedik év nagy teher lehetett a földművesek számára, hatalmas hitpróba volt. Semmi másban nem bízhattak, mint az Örökkévaló ígéretében, hogy a termés, melyet korábban begyűjtöttek, nem csak a következő évben, hanem az azt követőkben is kitart egészen az új aratásig. Gondoljunk bele: Jom Kippurkor 25 órát (eltérő hagyományok vannak) böjtölünk. Bármilyen áhitattal is imádkozzunk, az utolsó fél óra vánszorgása (kiszáradt szájjal és hangosan korgó gyomorral, melyet csak a sófár hangja tompít) olybá tűnik, mintha megállt volna az idő. Hogyan lennénk képesek felfogni annak az embernek az érzelmi világát, akinek ezt az „utolsó fél órát” kell megélnie hosszabb időn keresztül? Hiszen a Smita év termését nem használhatja, nem is vethet ebben az évben, csak a rákövetkezőben, melynek gyümölcsét már csak sokkal később élvezheti.

A Talmud bölcsei és későbbi korok zsidó gondolkodói nagy lelkierőt és odaadást láttak abban, hogy valaki egy teljes éven keresztül parlagon heverteti földjét és nemcsak lemond annak jövedelméről, hanem sokszor szó szerint éhezik, csak hogy a Tóra parancsolatait betarsa.

Hét Smita év után következett az ötvenedik, azaz a Jobel év (Szombatév), a teljes társadalmi szabadság éve. Azok az emberek, akik csak személyes szabadságukat feladva, magukat szolgának vagy rabszolgának eladva tudták megmenteni családjukat, ekkor szabadultak meg terheik alól. Jom Kippurkor Sófár fúvással tudatták a néppel, hogy anyagi és társadalmi függetlenségüket visszanyerték.

„Számolj azután hét Szombatévet, azaz hétszer hét esztendőt… Akkor fúvasd meg a kürtöt a hetedik hónap 10-én, az Engesztelés Napján… Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt és hirdessetek szabadságot az ország lakosságának, Jobel év legyen ez a számotokra, hogy visszatérjen mindenki birtokába és mindenki családjához térjen vissza… Ne vessetek és ne arassatok és ezen Jobel évben térjen mindenki vissza birtokába.” (M III. 25/1-5; 8-14)

A modernkori rabszolgaság nem sokban különbözik az akkoritól, kivéve egy nagyon fontos dolgot. Az időt. Teljesen bizonytalan tényezővé vált. Kölcsönöket, hiteleket veszünk fel különböző futamidőkkel, melyekről később kiderül, hogy egész életre szóló terhet jelentenek számunkra, sőt, utódaink is  örökölhetik. Munkahelyeinket féltjük nap mint nap, nem tudván, mit hoz a holnap, miből fizetjük ki a hitelt. Lét-és anyagi bizonytalanságunk és ez által kiszolgáltatott állapotunk meghatározhatatlan ideig tart.

A Szombatév alapeszméje az egyes családok megóvása a végleges elszegényedéstől és elzülléstől, a föld termékenységének emelése és a földbirtok felosztása körül létrejött egyenetlenségek kiegyenlítése, a régi zsidó társadalom félszázadonkénti ujjászületése volt.

Az idő relativ. Napjainkban esélyünk sincs az ilyenfajta ujjászületés megélésére. Az Örökkévaló törvényei mint a múltban, úgy a jelenben is megerősítenek minket és segítenek elviselni életünk nehézségeit, melyeket – részben – önmagunknak okozunk az előírások és törvények ignorálásával. A zsidóságban mindennek meghatározott ideje van… Ha mi nem tartjuk be, akkor kiszolgáltatott helyzetünkkel, a modern korra jellemző időtlen rabszolgaság állapotával az Örökkévaló emlékeztet minket arra, hogy ne feledkezzünk meg a törvényekről. Ez kézzelfoghatóbbá és értelmezhetőbbé, elfogadhatóbbá teszi az általunk megélt időt a számunkra. És ez így van jól.

Sabat salom!