Pészach előtt itt az ideje a megtisztulásnak, a rendrakásnak. A Tóra idejében a fertőző betegeket elkülönítették, hiszen másképp nem tudták a közösség többi tagját megóvni. De a beteg ember tényleg nem jó semmire? (Mecorá hetiszakasz)

Hetiszakaszunk szoros összefüggésben van az előző hetivel, így a rosszindulatú, meggondolatlan beszéd veszélyére az előző hetiszakasz kapcsán már felhívta figyelmünket Schwezoff David rabbi. Ezt a szálat fűzi tovább aktuális parasánk.

Maimonidész felhívja a figyelmet „A bélpoklosság törvényei” című írásában arra, hogy több fertőző betegséget pontatlanul közös névvel illettek. Így lehetséges az, hogy e témával kapcsolatban a mai napig hol bélpoklosságról, hol lepráról írnak.

Dr. Forrai György (“Gyógyítások könyve” bibliai orvostörténeti lexikon) szerint a betegség kifejlődésében a genetika is közrejátszik, példának az immunrendszer gyengeségét hozza fel, ami így nem képes védekezni a leprabacilus ellen.

A betegség elterjedését a fertőzöttek elkülönítésével, elszigetelésével oldották meg, teljesen érthető, logikus és gyakorlatias okokból. Viszont, elszigetelődésük megbélyegezte őket, a társadalom kitaszítottjaivá váltak. A beteg embernek, főként egy ilyen súlyos, fertőző betegségben szenvedőnek, az is elég trauma, teher, hogy együtt éljen fájdalmas betegségével. És emiatt még ki is közösítik…

Felmerül a kérdés, miért kell nekünk ezzel a témával egyáltalán foglalkozni? Kellemetlen, kényelmetlen és különben sem vonatkozik ránk, mit érdekel minket, milyen szabályok voltak akkoriban?

A Purim és a Pészach közötti időszak a tettek és a megtisztulás ideje, fizikai és spirituális síkon egyaránt. Gondoljunk bele, milyen hatalmas munka otthonunkat megtisztítani, lelkileg felkészülni az elkövetkező kihívásra.

Magányosan ez majdnem lehetetlen, nem csak a feladat nagysága miatt. A tél elmúltával szervezetünk tartalékai is kifogynak, könnyebben adjuk meg magunkat mindenféle kóbor betegségnek, melyet csak szisztematikusan betartott tisztálkodással és környezetünk tisztán tartásával tudjuk legyőzni.

Személyes tárgyainkat átforgatjuk takarítás közben, átértékeljük fontosságukat, van, amit kidobunk, van, amit megtartunk, néhánynak megkegyelmezünk, sok kacatot megtartunk annak ellenére, hogy tudjuk, nem szükséges részei életünknek.

Miért nem tesszük meg ugyanezt az emberekkel? Nem a kegyelem, hanem az odafigyelés okán. Hiszen mondhatnánk, hogy a beteg, nyűgös, siránkozó ember kellemetlen társaság, nincs rá szükség. Ha őseink így gondolkodtak volna és hátrahagyják a betegeket, elhagyják a tisztasági előírásokat, melyek számunkra manapság – valljuk be őszintén – eléggé furán hangzanak, akkor napjainkban a régészek egy elfeledett törzs tagjainak maradványait ásnák elő valahol a Földközi- és a Vörös tenger között.

Sabat salom!