Mi lenne a világgal, ha két szájunk lenne?

„Mindazokon a napokon, míg a seb rajta van, tisztátalan legyen; tisztátalan ő, egyedül lakjék, a táboron kívül legyen a lakhelye. ” (Vájjikra 13, 46)

Ám a Midrás[1] (korai, ókori írásmagyarázatok gyűjteménye) felhívja a figyelmünket arra, hogy a poklosság/lepra szoros összefüggésben van a rosszindulatú beszéddel, amint arra nyelvtani utalást is találunk[2]. A babilóniai Talmud[3] is említi a rosszindulatú beszédet, mint a poklosság/lepra büntetésének egyik lehetséges okát. A Példabeszédekben is tanuljuk, hogy „Halál és Élet a nyelv kezében van”[4].

A bölcsek több helyen megemlítik, hogy aki rosszindulatúan beszél, az megosztja az embereket, ezért ki kell őket zárni a közösségből. A rosszindulatú beszéd motivációjáról az egykori pozsonyi talmud-tudós rabbi, Chátám Szofer[5] azt mondja: ilyenkor az ember feljebb kívánja helyezni magát mások kárára. Ennek egyik útja az, ha valaki rosszat mond konkurenseiről, versenytársairól: ők nem jól csinálják, ők nem értenek hozzá, ők nem eléggé szakavatottak. Ezáltal lejjebb akarja taszítani őket. A másik módszer pedig, amikor azt bizonyítja harsányan, hogy ő mennyire ügyes, mennyire okos és tehetséges, mennyi értéket ad ő a világnak, miközben mások nem tesznek így. Magát emeli fel, kiemeli gőgösen önmagát a többiekkel szemben.

Ráv Simon bár Jocháj azon tanakodott, hogy ha a Tóraadáskor élt volna, akkor kérte volna az Örökkévalót, hogy két szájat adjon neki: egyet azért, hogy mindig Tórát tanulhasson, a másikat pedig minden másra. Habár mi lenne két szájjal? A világ nem bírná ki rosszindulatú beszédek nélkül, így tehát jobb is, hogy nincs két szánk, az dupla kockázat lenne.

Minden közlésünk lényegesen több emberhez jut el manapság, mint korábban bármikor. Ezáltal még nagyobb kárt okozhatunk, ha rosszindulatú pletykákat terjesztünk. A felelősségünk egyre nagyobb: mikor kiről mit állítunk, kikkel beszéljük meg, miért tesszük ezt. Egy másik embert lenézni, és róla pletykákat terjeszteni, vagy önmagunkat a többieknél (egy másik embernél) előnyösebb színben feltüntetni, egyaránt vétek.

Jeremiás[6] figyelmeztet minket, hogy ne dicsekedjünk saját bölcsességünkkel, erőnkkel, gazdagságunkkal, hanem azzal, hogy értjük és ismerjük az Örökkévaló igazságát, kegyelmességét.