5 érdekesség Elizabeth Taylor-ról

Liz Taylor ünnepelt hollywoodi szépség és tehetség volt. 1932-ben született Londonban, de szülei amerikaiak voltak. Liz 1959-ben tért át a zsidó vallásra, a héber neve Elisheba Rachel volt. Tovább 5 érdekesség olvasható alább a világhírű színésznőről.

1.       A halál torkában

Lizt halottá nyilvánították a Butterfield 8 forgatása idején 1960-ban, amikor egy ritka fajta tüdőgyulladást kapott. Taylor szó szerint a halál torkából jött vissza, és nagyon meglepte az orvosait, hogy felgyógyult.

2.       A pénzcsináló

Taylor volt az első színésznő, aki 1 millió dollárt kapott egy filmért, ez az 1963-as Kleopátra volt.

3.       Oscar díj

Lizt először 1957-ben jelölték Oscar-díjra a Raintree Country című filmért, és még 4 helyre jelölték volna ugyanabban az évben, rajta kívül ez csupán 4 másik színésszel esett meg ilyesmi az Academys Award töténetében.

4.       Kórházi kitérők

Taylornak egész életében sok gondja volt a hátával, és emiatt maradt le első filmjének forgatásáról, a National Velvet-ről 1954-ben.

5.   Család

Ugyan híres volt rosszul sikerült házasságairól(Taylornak 7 férje volt, és 8-szor házasodott), Liz imádott a gyerekeivel lenni otthon. 2011-es halálakor 4 gyermeket, 10 unokát és 4 dédunokát hagyott itt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »