Ez a történet figyelmeztet minket: a judaizmus teokratikus anarchizmus voltaképpen. Hogy a zsidó lényege az, hogy soha ne hajoljon meg e világ hatalmai előtt, és minden evilágból származó hatalom: por, semmiség. Semmi hatalmat senkinek, mert minden hatalom a Seregek Uráé és senki másé. (Ki Tiszá hetiszakasz – 2Mózes 30:11–34:35)
Mózes, aki kivezette a népet, elment valahová, és már nagyon régen nem jött vissza. Mózes tehát nincs többé, mert nincs jelen. A hatalom viszont, természete szerint, jelen van, demonstrál mintegy. Intézkedik, elrendez, megold. Hat. Ezek viszont, ott lent a pusztában egy másik, alig elgondolhatóan másik fajta hatalomkoncepció örökösei. Őseik Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene épp abban különbözik leginkább Egyiptom isteneitől, hogy nincs jelen a világ működésében, túl van rajta, bár képes csodáival felfüggeszteni. Abban mutatkozik meg, ami nem a világ rendje szerint való. Nem látszik, hanem szólít, nem jelen van, hanem követendő. Nem az önmagában vett világ, hanem a viszony, vagyis a Szövetség Istene. Őket is szólítja, ők is követik. A szabadságból a szolgaságba, a hatalomtól a hithez. Hinni kell benne, mert ígér, az idő Istene, abban mutatkozik meg.
A nép azonban elfáradt a hit felé tartó úton és bizonyosságot szeretne. Látható hatalomnak szolgálni, mert csak az igazán hatalom, ami látható. Nem bírta tovább a lázadást a világ rendje ellen, ezért helyreállította ezt a rendet. „Midőn látta a nép, hogy Mózes késlekedik lejönni a hegyről, összegyülekezett a nép Áron körül és mondták neki: Kelj fel, készíts nekünk Istent, aki járjon előttünk, mert ez a férfiú, Mózes, aki felhozott bennünket Egyiptom országából – nem tudjuk, mi történt vele.”
Ez volt a legsúlyosabb bálványimádó visszaesés, az emblematikus visszaesés a világ rendje elleni, Ábrahám óta tartó forradalom során. Ez a történet figyelmeztet minket: a judaizmus teokratikus anarchizmus voltaképpen. Hogy a zsidó lényege az, hogy soha ne hajoljon meg e világ hatalmai előtt, és minden evilágból származó hatalom: por, semmiség. Semmi hatalmat senkinek, mert minden hatalom a Seregek Uráé és senki másé.
Tudjuk jól: Babilon és minden újabb Babilon elenyészik, mert az Örökkévaló az Egyetlen. A szombat sem más, mint a világ rendjének hetente megismétlődő, átmeneti felfüggesztése, amely arra emlékeztet, hogy e világ törvényei teremtettek csak és nem öröktől valók, fölöttük áll az Isten, aki alkotta őket. Ezért a szövetség jele. „És őrizzék meg Izrael fiai a szombatot, hogy megtartsák a szombatot nemzedékeiken át, örök szövetségül.Közöttem és Izrael fiai között jel az örökre; mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és pihent.”
A halacha praktikus kérdésekre fókuszáló, aprólékosan beszabályozott műve lényegében mégis arra törekszik, hogy az Isten rendjét állítsa szembe minden pillanatban a világéval.
Az aranyborjú elkészítése a világ ellenforradalma volt az isteni rendetlenséggel, a hatalomé a szövetséggel szemben, amely akkor elbukott, de azóta is folyvást fenyeget. Úgyhogy döntsd a bálványt, ne siránkozz!
