Mazsihisz: nem a Holokauszt 2014 emlékprogramra

A Mazsihisz nem kíván részt venni a Holokauszt Emlékév programsorozatban, mivel a kormány oldaláról nem történt érdemi előrelépés az ezzel kapcsolatos vitában, az elmúlt években negatív irányba fordult emlékezetpolitikai gyakorlat nem változott. Újabb civil szervezetek, a Bét Orim, a Hanoar Hatzioni és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is bejelentette, nem kell nekik a Civil Alap pénze. 

A Mazsihisz közleménye szerint a megismert tervek nem veszik figyelembe a holokauszt borzalmaitól szenvedettek érveit és érzékenységét, ezért 76 igen és 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett döntött arról, hogy távol tartja magát a Kormány „Holokauszt 2014″ emlékprogramjától.

Mazsihisz közgyűlés

A Mazsihisz kéréssel fordult Magyarország Miniszterelnökéhez, hogy állítsa le a Szabadság térre tervezett Német megszállási emlékmű felállítását, mert annak szimbolikája jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti felelősség elhárításához, a szobor körül kialakult konfliktus pedig károkat okoz hazánk nemzetközi megítélésének.

A szevezet közgyűlése kéri továbbá Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a józsefvárosi projektet (Sorsok Háza), mert történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel.

Közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a „Veritas” élére kinevezett Szakály Sándort az Intézet vezetésére, ezért kéri felmentését.

A Mazsihisz hangsúlyozta, akkor tud részt venni a „Holokauszt 2014″ kormányprogram folyamatában és abban az esetben fogja felhasználni a Civil Pályázati alaptól elnyert támogatásokat, ha a Magyar Kormány a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán a szervezet határozatát is figyelembe veszi. 

A Mazsihisz tájékoztatott arról is, hogy a zsidó hitközségek, mint minden évben, 2014-ben is megtartják saját mártír megemlékezéseiket.

Korábban számos szervezet jelentette be, hogy nem kívánja felhasználni, s egyben visszaadja a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatást. A Mazsihisz mai közgyűlése előtt a Bét Orim közösség jelentette be ebbéli szándékát, a közgyűlés után pedig a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, valamint a Hanoar Hatzioni ifjúsági szervezet jelentette be ugyanezt.

Forrás: mazsihisz.hu

Még több Kibic

Országszerte emlékeztek a botlatóköveknél a holokauszt áldozataira

2025.02.04.2 hét ago
A Mazsike felhívására diákok és politikusok részvételével tartottak megemlékezéseket.

Kevesen voltak, akik Auschwitzban megélték a szabadulást

2025.01.27.3 hét ago
Az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 80. évfordulójára emlékeztek.

Botlatókővel emlékeznek az Auschwitzban meggyilkolt magyar zsidó fociedzőre Bolognában

2025.01.27.3 hét ago
Weisz Árpád az utolsókig azt hitte, hogy munkája, sikerei, az általa edzett csapatok, a játékosok és a szurkolók is védelmet nyújthatnak neki és családjának, de nem így történt. Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »