Mazsihisz nyitottan várja a kormány javaslatait a józsefvárosi Sorsok Háza emlékhellyel és a német megszállási emlékművel kapcsolatban. Heisler András ennek hiányában javasolja a Holokauszt Emlékévtől való távolmaradást a február 9-i ülésen.
A Mazsihisz vezetősége és a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságának vasárnapi együttes ülésén határozatban kérték fel a Mazsihisz vezetőségét, próbáljon minden erőfeszítést megtenni azért, hogy a kormánytól olyan “javaslatokat, gesztusokat, alternatívát” kapjon, amelyeket a jövő vasárnap tartandó közgyűlés elé lehet tárni. Heisler András, a Mazsihisz elnöke hozzátette: arról is döntöttek, amennyiben nem kapnak megfelelő javaslatokat, akkor a közgyűlésen “a vezetőség és az elöljáróság a holokauszt 2014-es programból való távolmaradás melletti kiállást javasolja a közgyűlésnek”.
Heisler András arról is beszélt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral is beszéltek már, és úgy látja, Lázár János “pontosan érti”, milyen gondjaik vannak, illetve ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja, milyen konkrét dolgokban tud segíteni.
Elmondta, Lázár János csütörtökre összehívta a Zsidó Közösségi Kerekasztalt, ahol “sok zsidó szervezet fogja majd elmondani a gondolatait”. (A Kormányzati Információs Központ múlt pénteken közölte, hogy az ülésen lehetőség nyílik a magyarországi zsidó közösségeket foglalkoztató kérdések megvitatására. A Zsidó Közösségi Kerekasztalt a kormány 2011-ben kormányhatározattal hozta létre annak érdekében, hogy platformot biztosítson a hazai zsidó szervezetek és a kabinet közötti párbeszédre.)
Szakály Sándorról, illetve a történésznek a kamenyec-podolszkiji deportálást érintő nyilatkozatáról szólva azt mondta: “nemcsak egy egyszerű elszólása volt, hanem van egy olyan pályája, ami, úgy gondoljuk, hogy egy fontos állami intézmény (a Veritas Történelemkutató Intézet) élére őt nem teszi alkalmassá”.
A józsefvárosi Sorsok Háza emlékhely projektről Heisler András azt mondta, voltak, akik ellenezték a projektet és a helyszínt is, de a Mazsihisz “nem állt be ebbe”, elfogadta azt. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, egyetlen “vörös vonal” van a számukra, az, hogy az oda látogatók hiteles történelmi képpel jöjjenek majd ki onnan, ezért szeretnének részt venni az ott bemutatott anyag összeállításában.
Forrás: MTI