Szász János helyenként túlzott teatralitással és a pátosz hangsúlyozásával a nagyszabású megvalósításra helyezi a hangsúlyt, amelyben a holokauszt bármilyen megidézése csupán felületes lehet. Fájóan hiányzik a mai értelmezés, pedig a Sütő-darab aktualitása nem csorbult az eltelt évek során.
„Történt Auschwitzban, és történik bárhol, ahol megtörténhet.”
Egymást követik a politikai korszakok, a diktatúrák léte és a diktátorok térnyerése szinte állandónak mondható, csupán a földrajzi elhelyezkedés változik időről-időre. Sütő András drámája, Az álomkommandó időtlen, nem kötődik szorosan létrejöttének történelmi korához. Éppen ezért remek választásnak tűnik a Pesti Színház október végi bemutatója, hiszen azt gondolnánk, hogy Szász János rendezése a politika és a színház szerepéről és kapcsolatáról jelen időben szól majd, aktualizálva a történetet anélkül, hogy szájbarágós vagy túlontúl direkt lenne. Ehhez képest Szász plakatív módon viszi színre a Sütő-darabot, amely deklaráltan, a keletkezésnek megfelelően Bukarestben, a Ceaușescu-diktatúra korában játszódik – hangsúlyozva ezzel a történet románságát. Még csak véletlenül sem hiszi azt senki, hogy az előadás a jelen korról szól, hiszen az itt és most érzést azonnal törlik az előadás vizuális jelei, mint a román karszalag, a Bukarest-felirat vagy a diktátor kivetített arcképe.
A darab úgy indul, mintha már elkezdődött volna. Akár még olyan érzést is kelthet a nézőben, mintha elkésett volna, vagy lemaradt volna az első felvonásról.
A színpadon próba zajlik, a díszlet egy lágert idéz, pontosabban az auschwitzit, amelyben Mengele laboratóriumát látjuk: az események a Sonderkommandó lázadásának idején játszódnak. A játék pedig a Román Nemzeti Színházban megy, ahol a lágert megjárt Hoffman Julius (Fesztbaum Béla) író-színész-rendező saját darabját viszi színre, amelyben nemcsak maga játszik – Manó szerepében laboratóriumi szolgát alakít, aki ikergyerekeit úgy próbálja megmenteni, hogy Dr. M-nek álmokat szállít –, de a színház igazgatója (Hegedűs D. Géza) is, aki csupán rövidítve Dr. M-ként Mengelét játssza.
Hoffman drámája kísértetiesen hasonlít saját életéhez, mert fiát államellenes összeesküvés miatt börtönbe akarják zárni, Robi (Molnár Áron) a színházban próbál meg elbújni a belügyesek elől, jobb híján – apja tanácsára – beöltözik Sonderesnek, azonban a fiatal lázadón ez sem segít, lebuknak, és az egész előadás belbiztonsági felügyeletet kap.
A Sütő-dráma folyamatos dupla csavarral szól színházról és politikáról egyszerre, többszörösen összetett, szinte sosem az, aminek látszik, hiszen többrétegűsége egyszerre szól a művészet erején keresztül egy adott előadásról, annak valóságáról, de ezen kívül az 1987-es egykor Romániában betiltott mű a Ceaușescu-diktatúráról is beszél, és bár hiányt keltő módon, de reflektál – ha csak a nézők fejében – a kortárs valóságra is.
A hatalommal való szembenállást két különböző módon jeleníti meg Fesztbaum Béla, aki író-színész-rendezőként csupán óvatosan, intelligens fölénnyel próbál fián segíteni, míg saját előadásában Manóként a kisember még a gyilkossal is lepaktál annak érdekében, hogy gyerekeit megmentse a szörnyű haláltól. Fesztbaum mindkét szerepét kissé idegesítő, tudálékos figurának mutatja, akiket az előadás előrehaladtával egyre modorosabban jelenít meg. Karakterei majdnem tehetetlenek, csupán egy-egy pillanatig tűnnek igazi hősnek, de újra meg újra kiderül, hogy kisemberek, akiket maguk alá temet a korszellem.
A próbált darab színházi valósága több ponton egybefonódik a kor jelen idejű valóságával, így a reálpolitikus színházigazgatót és Mengelét alakító Hegedűs D. Géza megjelenített tulajdonságai szintén rokonságot mutatnak, anélkül, hogy játéka önismétlő lenne.
Az előadásban szereplő sok kis szerepet alakító színészek közül magasan kiemelkedik Tornyi Ildikó auschwitzi ikerlány alakítása, aki elképesztő átéléssel jeleníti meg a kiszolgáltatott, meggyötört fiatal nőt, aki teljes mértékben – szó szerint – lemeztelenedik előttünk, játéka magával ragadóan hiteles.
Szász János helyenként túlzott teatralitással és a pátosz hangsúlyozásával a nagyszabású megvalósításra helyezi a hangsúlyt, amelyben a holokauszt bármilyen megidézése csupán felületes lehet. Egészen különleges – fekete-fehér – képisége bravúros megoldásokkal teszi igazán eredetivé az előadást, azonban fájóan hiányzik az aktuális értelmezés, a hivatás, az erkölcs, a színház a színházban jelenség valódi értelmezésének kihagyása. Pedig a Sütő-darab legfontosabb gondolatainak aktualitása nem csorbult az eltelt évek során, sőt…
Sütő András: Az álomkommandó
Bemutató dátuma: 2013. október 26., Pesti Színház
Hoffman Juliusz, Manó szerepében: Fesztbaum Béla; Frank Aurél, Dr. M. szerepében: Hegedűs D. Géza; Hoffman Tamás, Robi szerepében: Molnár Áron; Erika, Krisztina szerepében: Tornyi Ildikó; Dr. Adler: Lukács Sándor; Zénó: Tahi Tóth László; Mussfeld: Mihályfi Balázs; I. Belügyi Biztos: Lajos András; II. Belügyi Biztos: Telekes Péter, I. Sonderes: Kocsó Gábor; II. Sonderes: Dolmány Attila; III. Sonderes: Gere Dénes Ákos; IV. Sonderes: Somody Kálmán; Súgónő: Igó Éva
Dramaturg: Kovács Krisztina, Díszlet-jelmez: Vereckei Rita, Koreográfus: Soós Attila, Szcenika: Krisztiáni István, Világítás: Csontos Balázs, Videó: Bánki Ákos, Szöllősi Géza, Zana Krisztián, A rendező munkatársa: D. Mucsi Zoltán
Rendező: Szász János
