Király Viktor nyerte az első elődöntőt

Az Euróvíziós Dalfesztivál magyar válogatójának eldöntőjén Király Viktor kapta a maximális 40 pontot Running Out of Time című daláért. Továbbjutott még Marge és Szabó Leslie, a tévénézők szavazataival Oláh Ibolya, a Group’N’Swing és a Depresszió.

Ez egy jó érzésű dal, szeretném visszahozni azt a fajta zenét, ami örömet okoz az embereknek” – mondta nemrég a 29 éves Király Viktor, aki testvérével, Király Tamással írta együtt a dalt. A zsűri döntése alapján Marge-ot juttatta még tovább Morning Light című dalával, és  Szabó Leslie énekes-gitárost a Hogy segíthetnék? című dallal.

Király Viktor

A tévénézők sms-szavazataival Oláh Ibolya és az 1 percig sztár című dal, a Group’N’Swingtől a Retikül, illetve a Depressziótól elhangzott Csak a zene jutott tovább a középdöntőbe, amelyet február 15-16-án rendeznek. Ide kerül a február 1-jei második, illetve a február 8-i harmadik elődöntőből is hat-hat dal.

A Dal február 22-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

A Dal című műsorának zsűrijét Rúzsa Magdi énekesnő, Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető alkotja. A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 435 dalt neveztek, közülük az előzsűri 30-at juttatott az elődöntőkbe.

Forrás: MTI

No Title

No Description

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »