A kormány emlékmű-állítási buzgalma mögött meghúzódó történelemhamisítása, illetve Szakály Sándor „idegenrendészeti akciónak” titulált nyilatkozata kapcsán beszél Ungváry Krisztián a magyar hatóság, a magyar kormány és a lakosság súlyos felelősségéről, és arról, hogy a holokauszt emlékév kapcsán a tettesek dimenzióját kellene végre ismertetni.

Ungváry Krisztián történész a hvg.hu-n tette közzé teljes cikkét, amelyben a kormány német megszállási emlékműve kapcsán meglehetősen alantas érvelésnek nevezi, hogy az emlékmű „minden áldozatnak emléket kíván állítani” – mint ahogyan azt Rogán Antal mondta. „Nagy különbség van ugyanis aközött, hogy az áldozatok e szám szerint rendkívül csekély része a német megszállók áldozata lett, míg többségüket – bátran mondhatjuk, több mint 99%-ukat – először a magyar hatóságok tették áldozattá a lelkesen végrehajtott deportálással, és ebből is elsősorban ők profitáltak, nem a német fél, aki Auschwitzban már csak szinte teljesen kifosztott, jegygyűrűjüktől is megfosztott szerencsétleneket vehetett át.”

Ungváry szerint az a szándék, amely egy oldalra tereli a gyilkost és az áldozatot, több mint szerencsétlen. A történész írásában kifejti, hogy „az emlékmű csupán logikus folytatása az alkotmány hamis preambulumának, része annak a nemzeti hazugságnak, amely 1944 kapcsán idén az „embermentés évére” kíván emlékezni anélkül, hogy a tettesek dimenzióit ismertetné.

Melocco Miklós és Benedek György szobrászművészek véleménye szerint a tervezett szobor, amely Gábriel arkangyalt és az őt leigázó birodalmi sast ábrázolja, azt szimbolizálja, hogy „a tömegmészárlással megérkező német hadsereg, a nyilaskeresztes fiókáival megölte az országot, rabszolgányi magyart hagyott volna meg ideiglenesen. Ez a birodalmi sas hamar elér hozzánk és bekebelezi Magyarországot, hogy megbéklyózza, gúzsba kösse lakosait. A két művész szerint 1943-ig békés állapotok uralkodtak Magyarországon.” – írják alkotói értékelésükben.

Ezzel szemben Ungváry Krisztián többek között a következőket mondja az említett időszakkal kapcsolatban.

– „Az 1944-es év eseményei enyhén szólva összetettebbek annál, semmint hogy a „rossz” németek és a „jó” magyarok küzdelmeként lehetne bemutatni a történteket. Eichmann maga például el volt ragadtatva itteni élményeiről, mert ennyi brutalitást a „zsidókérdés megoldása során” sehol másutt még nem látott.

– A német megszállás nem béklyózta az ország lakosait, hanem lehetővé tette az ország jobboldali elitje számára, hogy újraossza mintegy 800 ezer ember vagyonát.

– Sokaknak Magyarország 1944-ig csakugyan a béke szigete volt, de a zsidóságnak nem. Túl a több mint száz zsidóellenes törvényen és rendeleten az országban több helyen voltak pogromok, tömeggyilkosságok, létezett a munkaszolgálat, ahol 1944 előtt több mint tízezer ember pusztult el.

– A magyar hatóságok korántsem csak németektől kapott ötleteket valósítottak meg. Antiszemita intézkedéseik esetenként a németek tiltakozásának dacára történtek, mint például Kamenyec-Podolszkij esetében, ahol a magyar hatóságok deportálási dühe először humanitárius katasztrófát okozott, mivel egy eleve elpusztított területre zsúfoltak be több mint tízezer kirabolt és ellátatlan zsidót, akik egy részét a helyi ukrán antiszemiták „szakszerűtlen” pogromjai rögtön gyilkolni is kezdtek.

– Magyarországon teljes egészében a magyar hatóságok készítették elő még 1944 előtt, és részben ők is hajtották végre később a tömegmészárlást.

– Sem a német megszállásnak, sem a náci távlati terveknek nem volt célja a magyar nemzet megsemmisítése. Az az állítás, hogy „rabszolgányi magyart hagytak volna meg ideiglenesen”, teljes tévedés. A náci tervekben népirtó szándék a szláv és a zsidó etnikum ellen létezett, mások ellen nem.

– A német megszállás után Magyarországon koalíciós kormány alakult. Ebben döntő szerepet kapott a korábbi kormánypárt.

Forrás: hvg.hu

Facebook X Reddit Pinterest