Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak.
A szerzői jog a szerző halála után 70 évig védi az alkotásokat, az oltalom minden esetben december 31-ig tart. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, az Artisjus közzétette azoknak az 1943-ban elhunyt alkotók nevét, akiknek a művei január 1-jével mentesültek a védettség alól. Rejtő Jenő mellett például Bálint György író, Harsányi Zsolt író, dalszövegíró, Hegedüs Gyula író vagy Huber Gyula nótaszerző.
A művek innentől szabadon felhasználhatók, azaz a jogutódok engedélye nélkül lehet a könyveket kiadni, sokszorosítani, megfilmesíteni.
A jogszabályok szerint egyetlen dolog marad továbbra is sérthetetlen: a szerző névjoga, azaz továbbra sem állíthatja senki, hogy ő írta volna Senki Alfonz vagy Fülig Jimmy kalandjait.
Nemzetközi viszonylatban Szergej Rahmanyinov a legismertebb, 1943-ban elhunyt alkotó, azonban mivel Oroszországban csak 50 évig védettek a művek, mindössze az utolsó hat műve állt jogi védelem alatt december 31-ig.
2013-ban fontos változás történt a szerzői jog területén: az Európai Unióban az előadók és hangfelvétel-előállítók védelmi idejét 50 évről 70-re emelték.
Forrás: MTI