A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság, a kiterjedt szociális hálónak szegények és gazdagok is részesei voltak. A pénzosztó bizottság tagjának lenni pedig kitüntető dolog volt. Adomány nyilvántartó könyv 1823-ból. E heti különlegességünk a Magyar Zsidó Levéltárból.
A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedáká. (Amit, ha önként nem ment, akkor a közösség erővel is behajtott, hiszen nagy szükség volt rá.) A premodern korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő zsidó közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagok ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese volt: a vagyonosabbak adományokkal támogatták a szegényeket és a segítő egyleteket, a rászorultak pedig ezek segítségével kerülhettek jobb helyzetbe.
A társadalmi elismertséghez hozzátartozott az adományozás, a pénzosztó bizottság tagjának lenni pedig ugyanolyan kitüntető dolog volt, mint manapság. A jó barátság alapja a pontos elszámolás, ezért a pénzmozgásokat rendesen könyvelték, aminek ma már nem csak a levéltárosok, de társadalom és gazdaságtörténészek mellett a családkutatók is örülhetnek.
A tizennyolcadik században már létező, 1809-ben zsinagógát is építő irsai (ma: Albertirsa, Pest megye) zsidó közösségben 1823-ból maradt fenn az első adomány nyilvántartó könyv, tulajdonképpen egy nagy alakú füzet. A kötet első oldalán a pénzügyi bizottság tagjainak nevét díszes minta keretezi: a Szentély két oszlopára, Jákinra és Boázra emlékeztető oszlopokból hal-farkú, sas-csőrű, kígyószerű lények nőnek ki, melyek között kerek gránátalma motívum látható. A kötetben közel egy évtizedig vezették az adományokkal kapcsolatos feljegyzéseket, a következő kötet 1832-ben indul.
