Erős képanyagra épülő remek történelemkönyv a XIX. század második és a XX. század első felében élő zsidókról. Az asszimilált zsidók élete nem sokban tért el a nem-zsidókétól, ezért a kiadvány egy általános képet is ad a korabeli Magyarországáról.

Korabeli fotók segítségével mutatja be Körner András a magyarországi zsidók mindennapjait Hogyan éltek? A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940 című könyvben. Ezzel azt az újfajta trendet követi, amely inkább a képi, mint a szöveges kordokumentumokra építi egy-egy korszak feltárását.

A magyar zsidók életmódját nagy mértékben az határozta meg, hogy asszimilálódtak-e, illetve hogy Budapesten vagy éppen vidéken éltek-e. A kiadványt a kezünkbe véve talán az a legszembetűnőbb, hogy a különböző társadalmi rétegekhez tartozó asszimilált városi zsidók élete milyen sok hasonlóságot mutat nem-zsidó kortársaikkal. A keresztény szegények ugyanis éppen olyan rongyokban jártak, mint a zsidó szegények, és a keresztény gazdagok is hasonló fényűző körülmények közt éltek, mint a vagyonos zsidók. Ebből a szempontból a Hogyan éltek? akár XIX. század második, illetve a XX. század első felének Magyarországáról szóló általános kordokumentum-gyűjteménye is lehetne.

Ám a vallásos zsidók sajátos öltözködése illetve a zsidók által űzött foglalkozások mégis elkülönítették őket másoktól. Ilyen jellegzetesség például a nők fejkötője, az ortodox zsidók kalapviselete vagy akár a zsidó árusok jelenléte a budapesti Teleki téren. A Körner András által összegyűjtött régi fotókon, különösen a magyar zsidók külsejével foglalkozó első részben kitűnően megfigyelhetők ezek a sajátosságok. És akkor még nem beszéltünk az ortodox zsidók jellegzetes szakállviseletéről, vagy a kárpátaljai hászidok hosszú, fekete kaftánjáról.

A második, Ahol éltek című részben viszont ezek a jellegzetességek már csak néhány cégtáblában mutatkoznak meg. A zsinagógákon kívül kimondottan zsidó épületek ugyanis nem voltak, a zsidók által lakott területekre leginkább az volt a jellemző, hogy zömében csak zsidók éltek ott. Érdekességek persze ebben a fejezetben is bőven akadnak, ilyen például az Orczy-ház, amely Budapesten a Károly körút és a Király utca sarkán található hatalmas bérház volt, ahol kizárólag zsidók laktak. A ház tulajdonképpen két nagy épületből állt, szinte egy kis zsidó városka volt üzletekkel, kóser kávézóval és zsinagógákkal „felszerelve”.

A zsidók lakásait, házait bemutató alfejezet sajnos kimondottan izzadságszagúra sikerült, a szerző egy-két ismertebb ember lakberendezési szokásából kiindulva tesz az egész zsidóságra vonatkozó következtetéseket.

A legérdekesebb az utolsó rész lett, amely azt mutatja be, hogy hol dolgoztak a zsidók abban a korban, és hogy melyek voltak a rájuk legjellemzőbb foglalkozások. Természetesen szép számmal voltak köztük bankárok és kereskedők, de rengetegen dolgoztak szabóként, henteseként, kocsmárosként, sőt földművesként, köszörűsként és üstfoltozóként is. A zsidók ugyanis szinte mindennel foglalkoztak, amivel lehetőségük volt, pontosabban, amit a hatóságok engedtek nekik. Így lehettek a zsidók úttörők a bankszakmában és az olyan iparágakban, mint a malomipar, a cukorgyártás vagy éppen a szalámi gyártás, hogy csak Pick Márkot és Herz Ármint említsük.

A fényképek alapján bemutatott múlt persze rászorul némi írásbeli magyarázatra is, ám sajnos a képeket elemző írások sokszor gyengébbek lettek. A szövegek több helyen túlmagyarázzák a fotókon látottakat, néha pedig a szerző életéből és családja történetéből kapunk meglehetősen érdektelen részleteket. A szegényebb zsidók otthonait bemutató képek terén is akadnak hiányosságok, de ez inkább abból fakad, hogy anyagi és technikai okok miatt kevésbé készültek erről a rétegről korabeli felvételetek.

Sokszor izgalmasak viszont a képaláírásokban található mini-történetek. Külön jó pont, hogy nem csak a fotókon látottakról, hanem a fényképek készítőiről is szólnak, például Roman Vishniacról, aki a kárpátaljai hászid zsidóság mindennapi életét örökítette meg, vagy éppen André Kertészről és a Teleki téren kóser kávémérést működtető mamájáról.

A Hogyan éltek? összességében egy remek történelemkönyv, amely egy sajnálatos módon elpusztított világot mutat be, méghozzá egy igen erős képanyag segítségével. Az apróbb hiányosságok ellenére igen sokat lehet tanulni a Magyarországon 1867 és 1940 között élt zsidóságról, és csak remélni lehet, hogy olyanokhoz is eljut majd, akik semmit nem tudnak vagy téves információkkal rendelkeznek ezekről az emberekről. A szerző egy második ilyen képeskönyvet is tervez, amely a zsidók életének kulturális tényezőire koncentrál majd.