A Budapesti Zsidó Filmfesztivál és a Daazo.com által meghirdetett rövidfilmpályázat 24 alkotása közül Szilágyi Máté Fél című filmje lett a nyertes. A 21 éves filmelméletet tanuló egyetemista srác már középiskolásként is érdeklődött a filmezés iránt, több kisfilm és videoklip készítésében is részt vett. Interjú.
A pályázat témája a közösséghez való viszony feldolgozása volt. Fél című filmedben egy félig zsidó, félig keresztény családban szocializálódó lány konfliktusait és útkeresését mutatod be. Miért épp a zsidó-nem zsidó kérdéskört választottad?
Szilágyi Máté: A zsidóságról az emberek fejében nincs egyértelmű kép, mindenki máshogy fogalmazza meg a jelentését. A szó minőségjelzőként való alkalmazása sajnos eléggé elterjedt, ráadásul a vallási és származási hovatartozás kérdése rövidtávon teljes kommunikációs zsákutcába vezet.
Vannak választott és kapott vagy örökölt csoportok, amikhez tartozunk. Mit gondolsz, mennyire nehéz az ezekhez való kapcsolódást elfogadni vagy feldolgozni?
SzM: Általánosságban nem lehet kijelenteni, hogy nehéz lenne egy csoporthoz tartozni, mindegyik közösségnek más a története, a jellemzői. A nehézséget az “általános” kultúrától való eltérés jelentheti, legyen szó akár külsőségekről vagy belső meggyőződésről. Szerintem, ha valaki beleszületik egy csoportba, valamilyen szinten foglalkoznia kell annak a kultúrájával is. A származásunk, vallásunk meghatározza a kultúránkat, értékrendünket. Fontos, hogy ez tudatosuljon bennünk, hogy tanulmányozzuk a kultúránkat még akkor is, ha ez nem mindig könnyű.
Honnan jött a film alapötlete?
SzM: A történet alaphelyzete személyes élmény, az én családom a főszereplő lányéhoz, Rebekáéhoz hasonlóan épül fel. A filmben lévő sztereotipizált történések leginkább a hozzám közel álló emberekkel megtörtént események alapján készültek.
A Félben megjelenő identitásprobléma – a származási vagy vallási hovatartozással kapcsolatos tudás és annak elfogadása, választása –, mennyire jellemző ma a fiatalokra – és miért?
SzM: Tapasztalatom szerint a mai fiatalok olyan heterogén társadalomban élnek, ahol nincs igazán meghatározott minta, sok kisebb impulzus éri őket, amelyek hol erre, hol arra orientálják őket. Ezt nem gondolom bajnak, hiszen így mindenki megtalálhatja a saját útját – ami persze nem a gyökértelenséget jelenti. A problémát inkább abban látom, hogy sokakban a világhoz való kritikus hozzáállás csak addig terjed, ami a szélsőségek felé sodor, és a pillanatnyi hangulatuknak megfelelő fél-információkkal is megelégednek.
Valóban kell egy csapat?
SzM: Igen is, meg nem is. Természetesen mindenki szeret valahova tartozni, a kívülállás és a kitaszítottság érzése sokszor nagyon hasonló. Persze itt – a ZsiFi pályázatában – elsősorban a zsidó közösségről van szó, ahova a véres történelmet nézve nem biztos, hogy olyan jó tartozni. De éppen emiatt fontos jobban megvizsgálni ehhez a “csapathoz” való kötődés összetevőit.
