A Zabhegyezővel zajos sikert elérő, majd a nyilvánosság elől teljesen elzárkózó JD Salinger még életében szigorúan meghagyta, hogy hogyan kezeljék az irodalmi hagyatékát. Ha élne, most valószínűleg nagyon mérges lenne, az internetre ugyanis kikerült három olyan írása, melyek elméletileg csak évtizedek múlva kerülhettek volna az olvasók szeme elé.
A szóban forgó három írásművet különböző egyetemi könyvtárak őrizték, a napokban azonban a másolatuk felkerült a what.cd nevű meghívásos torrent-oldalra. Igaz, az anyagot később levették, de addigra már átvették más oldalak is. A szóban forgó történetek amúgy nem voltak teljesen ismeretlenek, hiszen Salinger életművének kutatói eddig is tudtak a létezésükről.
Az The Ocean Full of Bowling Balls című írás, amelyet a Princeton Egyetem könyvtára őrzött, a Zabhegyező egy korai változatának tekinthető, melynek Holden Caulfield bátyja a narrátora. A történetet eredetileg a Harper’s Bazaarnak írta Salinger, de aztán még a megjelenés előtt visszavonta. Az író azzal a feltétellel adományozta a szöveget az egyetemi könyvtárnak, hogy meghagyta: halála után csak félévszázaddal (azaz legkorábban 2060. január 27-én) publikálhatják. A másik két történetet (Paula, illetve Birthday Boy) hasonló feltételekkel adományozta a texasi egyetemi könyvtárnak.
Kenneth Slawenski, az író életművének kutatója megállapította, hogy eredeti Salinger-történetekről van szó, melyeket ő korábban az egyetemi könyvtárakban olvasott. A Princeton szóvivője nem tartotta kizártnak, hogy valaki lemásolta az olvasótermükben a szöveget, de még az is lehet, hogy a másolat valamikor a nyolcvanas évek közepe előtt készült, akkor ugyanis még volt lehetőség a kéziratok fénymásolására, utóbb azonban ezt betiltották.
A történeteket megjelentető egyik oldal egyébként azt állítja, hogy a szövegeket tartalmazó könyvecskét (melyet 1999-ben Londonban összesen huszonöt példányban nyomtattak) egy eBay-aukción vásárolta meg. A győztes licitáló 67,50 fontot, nagyjából 24 ezer forintot fizetett a kiadványért.
David Shields és Shane Salemo közelmúltban megjelent életrajza szerint a nyilvánosság előtt teljesen elzárkózó Salinger több művet is befejezett (ezek között vannak önéletrajzi ihletésűek is szép számmal), melyek jövőbeni publikálását is alaposan megtervezte az író.
Forrás: konyvesblog.hu