Presser Gábor és Novák Péter az Élet Menete Klubban

Presser Gábor és Novák Péter az Élet Menete Alapítvány klubjába kaptak meghívást egy beszélgető estre, melyre igen sok érdeklődő eljött. Novák arról faggatta Pressert, hogy mit lát a mai generáció zenéjében, a kortárs irodalomban és, hogy hogyan képzeli el a jövőt, mi lesz a dal sorsa?

 Presser nagyon közvetlenül beszélt arról, hogy a dalnak milyen hatása és szerepe van a mai generációra. A ma megjelenő tömegzenéket nem lehet igazán daloknak nevezni, hiszen egy dalnak van értékálló, igazi mondanivalója, mely akár generációkat tör át és ugyanolyan sikeres, mint elődjeink korában, ahogy ezt az LGT dalairól is elmondhatjuk.

A régi dal legyőzi az újat, hiszen ma az egész világ annyira fel van gyorsulva, hogy a feltörekvő, fiatal zenészek is inkább arra koncentrálnak, hogy ma legyen divatos a zenéjük, a holnap még senkit nem érdekel, hiszen ami az egyik percben még friss, a másikban már unalmassá válik, mert nincs tartalom a dalszöveg mögött, nem fogja meg az embert. Ezzel kapcsolatban elmondta tapasztalatait is, melyeket koncertezés közben szerzett. A közönséget sokkal jobban érdekli egy régi dalokból álló koncert, mely úgymond hozzájuk nőtt, mint a legfrissebb lemez bemutatója, hiszen nem az idegen dalokért megy el az ember koncertre, hanem, hogy a kedvenc dalaiból felidézhesse emlékeit, érzéseit, melyeket átélt zenehallgatás közben, amik mindig időt állóak.

Természetesen ma is vannak olyan zenészek, akik nem tömegzenét akarnak nyújtani a közönségnek, hanem olyan dalokat, melyek megérdemlik, hogy így hívják őket, hiszen értékesek. Presser szerint ezeket a tehetségeket azonban nekünk kell megkeresnünk, hiszen nem fognak velünk „szembe jönni” az utcán. Ha egy ember tehetséges abban, hogy kifejezze önmagát, az érzéseit, akkor Novák Péter szerint engedni kell, hogy zenei pályára lépjen, hiszen egy ilyen ember számára a legfontosabb, hogy adjon, de kapni is rendkívüli érzés lesz neki a közönségétől, hiszen szerinte ez a legközvetlenebb kapcsolat az adó és vevő között.

 

A másik lényegesebb téma a két művész között a kortárs irodalom, a költészet volt. Novák arról faggatta Pressert, hogy milyen hatással vannak rá és zenéjére korunk költői. Elmondta, hogy nagyon szereti olvasni a jelenkori irodalmat, nagyon sok verset megzenésített már, azonban kiemelte a számára legkedvesebbet, Parti Nagy Lajos műveit, melyekről úgy nyilatkozott, hogy amikor elsőként a kezébe vette ezeket a verseket, olyan volt, mintha az író a közvetlen szomszédja lett volna, annyira közelinek érezte magához. Már meg is jelent első közös lemezük, Rutinglitang néven.

Péter legfontosabb kérdése talán az volt, hogy hogyan látja magát a jövőben, elérte-e azokat a célokat, melyeket szeretett volna és elég-e már az, amit eddig letett az asztalra. Presser erről csak annyit mondott, hogy az embernek mindig van mit csinálnia, mindig állít maga elé korlátokat, melyeket át kell ugrania, ha ugyan csak bokamagasságig is, akkor is öröm, ha át tudja lépni és fokozatosan rombolja maga előtt a falakat. Tudja magáról, hogy sokkal jobb, mint negyven évvel ezelőtt, ezért ugyanúgy produktív marad, hiszen még rengeteg új feladat vár rá.

A beszélgetés végén Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke megköszönte Novák Péternek és Presser Gábornak ezt a remek estét, azonban nemcsak a mai estéért volt rendkívül hálás, hanem azért a már hét éves támogatásért és barátságért, melyet Presser Gábor nyújt az Élet Menete Alapítvány számára.

 

Kapcsolódó cikkek

Magyar kulturális intézetet nyitnának Izraelben

2018.08.27.6 év ago
Jelenleg tárgyalások folynak egy új magyar kulturális intézet megnyitásával kapcsolatban. A kormány a cfáti magyar zsidó emlékmúzeumot is egy központibb helyre költöztetné.

Tel-Avivban vendégszerepel a Gólem Színház!

2018.03.20.7 év ago
“A zsidók – állítólag – képesek akár önmagukat is kinevetni. Sőt, a magyarok is. A magyar zsidók meg főleg. Szerintem pedig erre mindenki képes, akiben az önirónia bölcsessége megvan. A többiek nem fognak jól szórakozni a budapesti Gólem Színház tel-avivi vendégjátékán április 25-én a Tzavta Színházban…”, írta a tel-avivi bemutató kapcsán Silló Sándor az izraelinfo.com-on. 

Hiányjelek – Tárlatvezetés Farkas Zsófia kurátorral

2018.02.06.7 év ago
Ország Lili és Fábián Noémi egyaránt a zsidó kultúra írásos hagyománya felől közelít a zsidó identitáshoz, kultúrához, emlékezethez. Szeretettel várunk mindenkit a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár újonnan nyílt közösségi terében, ahol a képek különleges világát Farkas Zsófiával, a kiállítás kurátorával barangoljuk be!

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »