Film a tunéziai zsidó boksz világbajnokról, aki Auschwitzban végezte

Sydney bokszbajnoka, a muzulmán Brahim Asloum alakítja filmen Victor „Young” Perezt, a zsidó bokszolót, aki 20 éves korában világbajnok lett, és akit a Gestapo Auschwitzba deportált.

Victor (Young) Perez c. film

Perezt, az 1930-as évek lepkesúlyú világbajnokát az SS őrök is felismerték a táborban. Kiemelt ellátást kapott, de nála 20-30 kilóval nehezebb árja ellenfelekkel kellett mérkőznie. A bajnok állta a sarat, és a kiemelt ételadag egy részét a rabtársainak adta. Egészen a tábor felszámolásáig életben maradt, ám a kiürítés után a halálmenetet nem bírta. Őrei az út szélén agyonlőtték.

A történetből az eddig főként producerként dolgozó Jacques Ouaniche forgatott idén filmet, Brahim Asloummal, a francia muzulmán bokszbajnokkal főszerepben. „Szívesen vállaltam a felkérést! Akkor a zsidókat üldözték, ma a muzulmánokat!”- nyilatkozta az afrikai származású bokszoló, aki még 21 éves sem volt, amikor bajnoki címet szerzett az olimpián Sydney-ben.

VICTOR „YOUNG” PEREZ Bande Annonce (Brahim Asloum – 2013)

Brahim Asloum est le champion du monde de boxe Young Perez Rejoignez-nous sur Facebook http://facebook.com/Filmsactu Victor Perez, dit Young Perez, 136 combats, 91 victoires dont 27 par KO, Champion du monde des poids mouches, est sur le ring. Cette fois là, il sait qu’il ne peut pas gagner ce combat.

Forrás: afriport.hu + kibic.hu

Még több Kibic

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.6 nap ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.1 hét ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.2 hét ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »