November 16-án nyílt meg Bob Dylan legújabb tárlata egy londoni művészeti galériában, ahol a zenész ezúttal hét vaskaput is kiállít, amelyek darabonkénti árát legalább 35 ezer fontra, vagyis átszámítva körülbelül 12 millió forintra becsülik.
A Halcyon Galéria Mood Swings vagyis Hangulatingadozások című tárlatán az amerikai zenész “hegesztés és fémfeldolgozás iránti egész életen át tartó szenvedélyét” tárja a nagyközönség elé.
A kiállításon látható automata vaskapukat a 72 éves Dylan gyermekkora óta felhalmozott régi vas és fémtárgyakból, egyebek mellett fogaskerékből, szénvasalóból, villáskulcsból, görkorcsolyából, húsdarálóból és kertészeti szerszámokból hegesztette össze.
Paul Green, a galéria vezetője a kiállítást bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta: a minnesotai vasérc vidéken nevelkedett Dylan a gyökereihez tér most vissza, és a gyerekkorából hátramaradt tárgyakba lehel új életet.
A zenészként több mint 50 éve aktív Bob Dylan vizuális művészeti alkotásait 2006 óta állítják ki világszerte. A szombaton nyíló és 2014. január 25-ig látogatható tárlaton a fémből készült műalkotások mellett festmények és selyemszitanyomatok is helyet kapnak.
A kapuk megvásárolhatóak, de borsos áron: értéküket legalább 35 ezer fontra teszik, de az ár akár több százezer fontra is felkúszhat.
Forrás: hvg.hu
Bob Dylan – Duquesne Whistle (Official Video)
No Description