Legszemélyesebb munkájának tartja az Időről időre című filmet, amelyben arról akart beszélni, milyennek látja az életet, és nem arról, mit kellett volna másképp. Richard Curtis szerint a hétköznapok az élet legszebb pillanatai.
Igaz, hogy a jövőben nem akar több filmet rendezni?
Richard Curtis: Igen, most ez a tervem. Igyekszem komolyan venni ennek a filmnek a fő gondolatát, vagyis azt, hogy annak örüljünk, amink van, ne mindig más után áhítozzunk. Meg kell próbálni minél kevésbé félni és szorongani. A filmkészítés hosszadalmas és stresszes munka. Most például arra vágyom, hogy Billy Nighy-val elmenjünk együtt nyaralni, eleget dolgoztunk.
Ez azt is jelenti, hogy abbahagyná az írást és a produceri munkát? Az egész filmkészítésből ki szeretne szállni?
R.C.: Azért azt nem hiszem. Most is forog egy Trash című filmem Rio de Janeiróban, amelynek Stephen Daldry a rendezője. A jövőben inkább rendezőkkel szeretnék együttdolgozni.
Hogyan született az Időről időre című film alapötlete? Az időutazás volt a kiindulópont?
R.C.: Nem, valójában az egyik legrégebbi barátommal folytatott beszélgetés közben jutott eszembe az alapöltet. Azon gondolkodtunk, szívünk szerint mivel töltenénk az életünk legutolsó napját. Mindketten arra jutottunk, hogy nem Kate Moss-szal szeretnénk randizni, vagy nem arra vágynánk, hogy megnyerjük az Oscart. Egy egyszerű hétköznap lenne a legtökéletesebb befejezése az életnek.
És mi történne egy ilyen napon?
R.C.: Például együtt ebédelnék a barátommal, aztán megvacsoráznék a feleségemmel, majd másnap megcsinálnám a reggelit a gyerekeknek, és elvinném őket iskolába. Ezek az élet legboldogabb pillanatai. És amikor erre rájöttünk, úgy éreztem, erről kell filmet csinálni, vagyis arról, hogy a boldogság egy karnyújtásnyira van tőlünk, mi mégis mindig máshol keressük. Aztán arra gondoltam, hogy ezt leginkább egy olyan szituáción keresztül lehetne megmutatni, ahol hatalmunkban állna bármit megtenni, bármit elérni, mert érdekes módon az ember megcsömörlik egy idő után a mindenhatóságtól. Így jutott eszembe az időutazás ötlete, és hogy egy olyan főszereplőt alkossak, aki képes lenne bármit másképp alakítani az életében, és a végén mégis belátja, hogy az élet úgy a legszebb, ahogy “megadatik” nekünk. És ennek örülni kell, nem pedig folyton aggódni, szenvedni miatta.
Nehéz volt megvalósítani az időutazás ötletét? A film elején a mágikus realizmus eszközeit használja, aztán végül megoldja a kérdést annyival, hogy főszereplő egy szekrénybe bújva tud visszautazni az időben.
R.C.: Ez nem egy sci-fi, nem akartam, hogy a technika eluralja a filmet, ezért a legegyszerűbb megoldásra törekedtem.
Mennyire érzi úgy, hogy az Időről időre a pályája során alkotott legszemélyesebb filmje?
R.C.: Teljes mértékben. Az Igazából szerelem elkészítése óta eltelt idő alatt a családom három tagját veszítettem el. Arról szerettem volna beszélni, mit is jelent a család a számomra. Tulajdonképpen már az Igazából szerelem idején is ez foglalkoztatott. Az Időről időre számomra arról szól, mit gondolok most az életről, és nem arról, milyen jó lett volna másképp csinálni bármit is.
Azért játsszunk el azzal a gondolattal, hogy Ön is visszamehetne az időben. Mire vágyna?
R.C.: Amikor nyolc éves voltam, három órát álltam sorban a stockholmi Foresta Hotel előtt, hogy lássam a Beatles tagjait az erkélyen. Miután kijöttek integetni, én hazamentem, ahelyett, hogy vettem volna egy jegyet a koncertjükre. Sajnálom, hogy soha nem láttam őket élőben zenélni.
Meséljen egy kicsit az írói módszereiről. Rendszeresen odakényszeríti magát a gép elé?
R.C.: Meglepő módon igen. A legjobb, ha teljesen elzárkózom ilyenkor a világ elől, ezért igyekszem minél több időt a lakóhelyünkön, Suffolk-ban tölteni. Nagyon érdekes, sosem gondoltam volna, hogy átveszem az apám időbeosztását. Ő egy üzletember volt, és mindig megmosolyogtam az életmódját. Pedig lényegében én is így élek. Elviszem a gyerekeket iskolába, írok, aztán hazahozom a gyerekeket. Sosem gondoltam, hogy ilyen kispolgár leszek.
A zenének mindig fontos szerepe van a filmjeiben. Mi alapján válogatott most? Nagyon tetszett, hogy használtak egy Nick Cave számot is.
R.C.: Hát az nagy mázli volt. Mindig összeállítok egy csomó zenét, amely felidézi bennem a készülő film hangulatát. Ezek bekerülnek a forgatókönyvbe, aztán sokról kiderül, hogy mégsem illenek az elkészült anyaghoz. De az Időről időre esetében nem ez történt, a Nick Cave Into My Arms című száma nagyon is passzolt a filmhez. Féltem, hogy Nick nemet fog mondani, de végül szerencsére nem így történt.
Már beszéltünk arról, hogy nem szeretne többet rendezni. Melyik részét élvezi a legjobban a filmkészítésnek?
R.C.: A szerkesztés nagyon izgalmas fázis, de ott nagyon el is lehet rontani a filmet. A leginkább azt szeretem, amikor odaadom a feleségemnek, Emma Freud-nak a kész anyagot, és ő azt mondja, tetszik neki. Az első olvasópróba a szereplőkkel is nagyszerű tud lenni, és persze az is, ha jól sikerül a közönség előtti első vetítés. Rengeteget írtam egész életemben. Ez napi 10 óra munkát és napi 30 oldalt jelent. Ahogy az ember idősebb lesz, egyre inkább látja a korlátait. Fiatal koromban még azt hittem, lesz olyan, hogy egy nap alatt megírok egy filmet. Aztán rájöttem, akkor vagyok igazán szerencsés, ha sikerül naponta egy olyan oldalt írnom, amely igazán működik.
Időről időre – filmklip: Jönnek a szülők
Országos bemutató: 2013. október 17. 21 éves korában Tim Lake megtudja, hogy képes az időutazásra… Egy újabb gyászos szilveszteri buli után Tim apja közli a fiával, hogy a család férfitagjai mindig is képesek voltak utazni az időben. Tim nem írhatja át a történelmet, de változtathat azon, ami a saját életében történt és történni fog.
