Meghalt Lou Reed

71 éves korában elhunyt Lou Reed énekes-zeneszerző. Cseh Tamástól a Hobo Blues Bandig a magyar zenészekre is nagy hatással volt.

Lou Reed hatása a mai rockzenére talán csak Bob Dylanéhoz mérhető, a Velvet Undergound tagjaként és szolókarrierje során is igen komoly nyomokat hagyott a punkon, glam és noise rockon belül, és nem túlzás azt mondani, hogy gyakorlatilag az összes mai indie-irányzaton is.

Halálának oka egyelőre ismeretlen, de idén májusban májátültetésen esett át, júliusban pedig kórházba kellett vonulnia komolyabb kiszáradás miatt.

Karrierjét rengeteg stílusváltás tarkította, szerzeményei között megtaláljuk a a rocktörténelem gyakran kanonizált számait, például a Sweet Jane-t, a Satellite of Love-ot és a Walk on the Wild Side-ot.

4

Reed Brooklynban született, és Long Island-en nőtt fel, középoszálybeli zsidó családban. A Syracuse Universityn diplomázott 1964-ben, majd sikertelen dalszerzői karrierbe kezdett a Pickwick Recordsnál. Itt ismerrte meg a több hangszeren játszó, wales-i John Cale-t. Kettőjük közös érdeklődése az experimentális kompozíciókban összehozta őket, megalapították a Primitives nevű zenekart, majd átnevezték magukat Velvet Undergroundra. Hamarosan belépett Sterling Morrison gitáron és Maureen „Moe” Tucker a doboknál.

Andy Warhol lett a menedzserük, aki Reed akaratával szemben meggyőzte a csapatot, hogy vegyék be a német modell-színészt, Nicót vokalisátnak. A kvintet első albumát The Velvet Underground & Nico címmel adta ki több halasztás után, 1967-ben.

A lemez nagyon gyengén fogyott, ahogy a banda későbbi szerzeményei is, kulturális hatása azonban hatalmas. Brian Eno egyszer azt nyilatkozta, hogy ugyan csak 30 ezer példányban fogyott az első album, de mindenki, aki megvette, elkezdett egy zenekart.

A következő album, a White Light/White Heat még rosszabb eladásokat produkált, a banda kidobta Warholt és Nicót már a felvétel előtt. Az album a 17 perces Sister Ray nevű zajimprovizációban csúcsosodott ki, amelyről a felvételt készítő hangmérnök kiviharzott. Az album később, a hetvenes években a punk rock-mozgalom viszonyítási pontja lett.

A Loaded című lemez megjelenése után Lou Reed 1970-ben kilépett a zenekarból. Első önálló albumát 1972-ben adta ki, nagyrészt újraírt Velvet Underground anyagokkal. Ugyanebben az évben Transformer címmel kiadott is megjelent albuma, a Walk on the Wild Side című pedig betört a mainstreambe, és jó eladásokat produkált. Ekkor született a klasszikus Perfect Day is.

2

1974-ben a Sally Can’t Dance-szal már a top 10-es listáig jutott, bár azt nyilatkozta róla, hogy minél rosszabb, amit csinál, annál többet ad el belőle. Lou Reed fő témái egyébként a halál és a kiégett nagyvárosi világról, jellegzetes monotonabb előadásmódja pedig haláláig nem változott, soha nem lehetett azzal vádolni, hogy művészi igényeiből bármit lejjebb adott volna bármiféle piaci siker érdekében.

Forrás: Index

[iframe width=”640″ height=”360″ src=”//www.youtube.com/embed/QYEC4TZsy-Y?feature=player_detailpage” frameborder=”0″ allowfullscreen ]

Még több Kibic

Eurovízió-győztes izraeli dallal érkezik az HBO sikersorozatának következő évada

2025.02.18.2 hónap ago
Mint kiderült, a Távol-Keleten nagy népszerűségnek örvend az 1978-ban az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő A-Ba-Ni-Bi című dal.

Különleges purimi adománykoncertet ad a Klezmerész Együttes a Rumbach zsinagógában

2025.02.03.3 hónap ago
Az esemény célja, hogy a purimi öröm és adakozás szellemében támogassuk a Bálint Ház közösségét.

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.6 hónap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »