Zsidó-keresztény műsor az Operában mindenszentek alkalmából

Október 29-én zsidó-keresztény programot tűznek műsorra: ezen az esten Bernstein Kaddish-szimfóniája és Gabriel Fauré igen pozitív, a Paradicsomra koncentráló Requiemjének kamaraverziója, ősváltozata hallható.

Fauré gyászmiséje – szemben a 19. század ismert requiemjeivel – visszafogottságával, inkább fényes, mint sötét csúcspontjaival a halálon túli életbe vetett hitet sugározza.

2 44188 concert-of-gabriel-faures-music 15353

Gabriel Fauré

Az 1963-ban komponált Kaddish a meggyilkolt J. F. Kennedynek és a holocaustnak együtt állít emléket. Első operaházi előadását jelenlétével Samuel Pisar, a neves nemzetközi jogász, diplomata és író, Bernstein személyes barátja és alkotótársa is megtiszteli, mint a mű narrációjának szerzője és előadója. Az arámi „kaddish” szó eredetileg megszentelést jelent, a zsidó vallásban pedig halotti imát. A háromtételes műben Bernstein saját tizenkét hangú kompozíciós technikáját ötvözi a jazz elemeivel.

Bernstein Allan WarrenSM s640x427

Leonard Bernstein

A Kaddish október 28-án is felcsendül a Filharmóniai Társaság Zenekarának előadásában, ekkor Schubert Befejezetlen szimfóniájával párosítva.

Mindkét estén Gerard Schwarz Emmy-díjas karmester vezényli a hamarosan fennállásának 160. évfordulóját ünneplő zenekart. Az amerikai dirigens az Eastern Music Festival igazgatója, az amerikai zene specialistája, amit mintegy száz lemezfelvétele is bizonyít.

 

MŰSOR

Október 28.

Schubert: VIII. (Befejezetlen) szimfónia
Bernstein: III. (Kaddish) szimfónia
Vezényel: Gerard Schwarz

Közreműködik: Meláth Andrea – mezzoszoprán; Samuel Pisar – narrátor; a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté) és Gyermekkara (gyermekkar vezető: Gupcsó Gyöngyvér)

Október 29.

Fauré: Requiem

Bernstein: III. (Kaddish-) szimfónia

Karmester: Gerard Schwarz

Közreműködik: Kelemen Zoltan – bariton; Meláth Andrea – mezzoszoprán; Reményi Bánk Farkas – az Operaház Gyermekkarának szólistája; a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté) és Gyermekkara (gyermekkar vezető: Gupcsó Gyöngyvér)

Még több Kibic

Eurovízió-győztes izraeli dallal érkezik az HBO sikersorozatának következő évada

2025.02.18.3 hónap ago
Mint kiderült, a Távol-Keleten nagy népszerűségnek örvend az 1978-ban az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő A-Ba-Ni-Bi című dal.

Különleges purimi adománykoncertet ad a Klezmerész Együttes a Rumbach zsinagógában

2025.02.03.3 hónap ago
Az esemény célja, hogy a purimi öröm és adakozás szellemében támogassuk a Bálint Ház közösségét.

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.7 hónap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »